Aggodalmakat kelt számos cégvezetőben, gazdasági szervezetben és elemzőkben az Alternatíva Németországnak (AfD) párt választási sikere Szászország és Türingia tartományokban – úgy vélik, a titkosszolgálatok által szélsőjobboldalinak minősített politikai formáció előretörése alávághat Kelet-Németország gazdasági jövőjének.
Mivel az AfD migrációellenes, a kereskedelmi protekcionizmust hirdető csoportként vált ismertté, amely elhagyná az eurót, és nem veti meg az Európai Unióból való kilépés gondolatát sem, sőt, a letelepedett bevándorlók deportálását, további sikereik többek szerint végzetes következményekkel járhatnak Európa legnagyobb gazdaságában.
Jobbra tolódnak a volt kommunista térségek
Mint megírtuk, a volt NDK-s területeken hétvégén tartott parlamenti választásokon az AfD a legerősebb politikai erővé vált Türingiában, ahol viszonylag szoros kapcsolatban állnak a szászországi Kereszténydemokrata Unióval (CDU), ez pedig alátámasztja a jobbra tolódástól való félelmet a volt kommunista Kelet-Németországban.
Két hét múlva a térség másik államában, Brandenburgban járulnak urnák elé a polgárok – ezért a gazdasági szakértők szerint a keleti régió fontos válaszút előtt áll, ahol a vállalkozások lélegzetüket visszafojtva várják, hogy a politikai fordulatok után miként változnak az üzleti lehetőségeik.
Meggondolják magukat a befektetők
Egyelőre az aggodalmas hangok az erősebbek, amelyek szerint például a külföldi befektetők elriadhatnak a helyi kormányzó erők instabilitásától és a szélsőjobb által teremtett, kellemetlen környezettől.
A tőke egy félénk szarvas, és sokan nem fektetnének be olyan régiókban, ahol nem érzik jól magukat – fogalmazott a bajba jutott vállalatok megmentésére szakosodott befektető, Olaf Zachert a Deutsche Wellének.
Rámutatott: Kelet-Európa nagyon közel van, tele van olyan emberekkel, akik hajlandók kevesebbért dolgozni, és nem nehéz átvinni a termelést az EU határán.
Hátrányba kerülhetnek a munkahelyek
A Német Munkaadók Szövetsége (BDA) is a virágzó gazdaság és a stabil politika közötti kapcsolatot hangsúlyozta, azt sugallva, hogy az AfD felemelkedése mély aggodalmat és bizalomhiányt szül a cégvezetőkben, holott a munkahelyeket és a társadalmi kohéziót mindenkor szem előtt kell tartani.
A német gazdaság egy kozmopolita, liberális Németországot képvisel, egykori export-világbajnokként a jólétünk ettől is függ – idézi a Zeit magazin.
A Szászország munkaerejének mintegy negyedét képviselő Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) ugyancsak aggódik a munkahelyek miatt, holott az állam maga is nagyon függ a termékeinek globális értékesítésétől.
Mivel Szászország Lengyelországgal és Csehországgal határos, sok külföldi munkavállaló meglehetősen közelről érkezik, mások távolabbról – hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a bevándorlásellenes nézetek miatt azonban ezek az emberek más országok munkaerőpiacai felé vehetik az irányt.
Külföldiek kifelé: padlóra ültetik az ipart
Egyetért a Német Iparszövetség (BDI) elnöke, Siegfried Russwurm is, aki szerint az AfD erősödése „nagyon rossz lenne a gazdaságnak", mivel néhány érdemi kijelentésük kifejezetten ártó.
Például a nyílt és aktív idegengyűlölet súlyosbítja a demográfiai változások és a szakképzett munkaerő hiányának meglévő problémáit, amelyek egész Németországot különösen érintik.
Aki azt mondja, hogy „külföldiek kifelé”, nézzen körül, nézze meg a következő építkezést, nézze meg a következő idősek otthonát, menjen el a következő kórházba, látogasson el a következő bárba: milyen lenne ez az ország bevándorlók nélkül? – vetette fel az iparszövetség elnöke.
A keleti országrész mások munkapadja marad
A héten közgazdászok azt is előrevetítették, hogy következményként a cégek is elhagyhatják Kelet-Németországot.
Monika Schnitzer, a Német Gazdasági Szakértői Tanács elnöke szerint a türingiai és szászországi székhelyű vállalkozások az országon belül, de globálisan is versenyhátrányba kerülhetnek, miközben az állami intézmények és az oktatási intézmények is elszenvednék az AfD szakképzett bevándorlás elleni álláspontját.
További probléma, hogy az ország nyugati részéhez képest nincs elég nagy- vagy középvállalkozás a volt NDK-területeken, amelynek nyilvánvaló történelmi okai vannak.
A régió számára ez azt jelenti, hogy a kutatást és a fejlesztést gyakran máshol végzik a vállalatok, így a keleti országrész nem újító, hanem mások "munkapadja" – fogalmazott a Deutsche Wellének, megjegyezve, hogy az AfD-vel még nehezebb lesz a nemzetközi befektetők bevonzása.
Megtévesztenek a populisták, kell az innováció
A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) ugyancsak a munkahelyek és a befektetők elvesztése, a meglévő cégek növekvő fizetésképtelensége miatt fejezte ki aggodalmát, jelezve, hogy a több szociálpolitikai juttatással kampányoló populista pártok programja önmagában megtéveszti a választókat, mivel a gazdasági hanyatlás ellen proaktív állami befektetések is szükségesek.
Ralf Wintergerst, a Bitkom német digitális egyesület elnöke is azt hangsúlyozza, hogy Németországnak a "nyitottság és innováció országának" kell maradnia a külföldi tehetségekkel közösen, amely értékeket nem képviseli az AfD.
A Capital Economics (CE) kutatócég vezető európai közgazdásza, Franziska Palmers óva intett attól, hogy országszerte teret nyerjen a szélsőséges párt, mivel ráadásul további győzelmeik ellenére sem esélyes a most is jellemző, szigorú fiskális politikától való eltérés sem belföldön, sem az EU-ban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!