Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren százötvenezren vettek részt a Pietro Parolin bemutatta vatikáni misén vasárnap – írja az MTI.
A hívek hajnalban megkezdték a sorban állást a Santa Maria Maggiore-bazilikánál, amely reggel héttől nyitotta meg kapuit. A bejáratnál a bazilika főpapja, Rolandas Makrickas fogadta az első belépőket.
Az elsők között voltak a környező római lakosok, papok és zarándokok, akik a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa gyászmiséjén is részt vettek szombaton.
Sokan egy szál fehér rózsával érkeznek, mivel a katolikus egyházfő gyakran azt vitte a bazilikában őrzött Szűz Mária-ikonhoz. A fehér rózsa az elhunyt pápa által tisztelt Lisieux-i Szent Teréz jelképes virágaként ismert. A sírról készített első felvételeken is egy szál fehér rózsa látszik a sírkövön.
Zárt ajtók mögött helyezték végső nyugalomra Ferenc pápát
A pápa végső nyughelye végakaratának megfelelően a Santa Maria Maggiore-székesegyház bal oldali mellékhajójában lett kialakítva. Bővebben.A belépőket a szent kaputól a bazilikában kijelölt útvonal vezeti el Ferenc pápa sírhelyéhez, amely a Szűz Mária-ikont őrző, V. Pálról elnevezett kápolna és a Sforza-kápolna között található, a Szent Ferenc-oltár közelében.
A beléptetést eredetileg fel akarták függeszteni a vasárnapi misék idejére, de a nagy sor miatt a szertartások ideje alatt is látogatható a Szentatya sírja.
Délelőtt a sorban állás átlagos időtartama két óra körüli volt.
A sírnál pár másodperc ideje van mindenkinek a megállásra. A Santa Maria Maggiore kisebb bazilika, mint a Szent Péter, így a tömeg haladását többször megállították a torlódás miatt.
Délután négy órakor a bíborosi testület tagjai imádkoztak a sírnál.
A tervek szerint a bazilikát este lezárják, az időpontot a sorban állók számához igazítják.
A gyásznak szentelt időszak miséjét Pietro Parolin bíboros mutatta be a Szent Péter téren, aki a pápa haláláig szentszéki államtitkár volt.
Vatikáni adatok szerint legalább százötvenezren hallgatták beszédét, köztük a tinédzserek jubileumára Rómába érkezett olasz és külföldi tizenévesek tömege.
Ferenc pápa fényességes tanúja volt annak az egyháznak, amely gyengédséggel hajol a sérülést szenvedők felé, és az irgalmasság balzsamával gyógyítja
– hangoztatta Parolin bíboros.
A fiataloktól azt kérte, hogy a technológiai kihívások közepette ne feledkezzenek meg arról, hogy a mesterséges intelligencia helyett életüket táplálják a Jézus Krisztus adta igazi reménnyel.
Hétfőtől a Vatikánba már megérkezett bíborosok folytatják napi egyszeri tanácskozásukat. Előrejelzéseik szerint a hétfőn reggel kilenc órakor kezdődő ülésükön dönthetnek a pápaválasztó konklávé időpontjáról. A pápaválasztó bíborosok a gyász május 4-én véget érő időszakát követően vonulhatnak be a Sixtus-kápolnába, amelyet április 28-tól lezárnak a látogatók előtt. A Vatikán Múzeum többi része látogatható marad.
Lehet-e végre magyar a pápa?
Ferenc pápa húsvéti halála után elindult a találgatás, ki ülhet Szent Péter trónjára, ki vezetheti a katolikus egyházat. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére