Napelemparkot épít Rómától északra a Vatikán. Ez, a tervek szerint, teljes mértékben fedezi majd az állam energiaigényét, és ezzel a világ első karbonsemleges országává teheti a Szentszéket.
A Ferenc pápa kezdeményezésére megvalósuló erőmű a tervek szerint Rómától északra, a Santa Maria di Galeria területén épül fel, ahol jelenleg a Vatikáni Rádió adótornyai működnek. Az úgynevezett agrivoltaikus rendszer nemcsak energiát termel majd, hanem megőrzi a terület mezőgazdasági funkcióit is – írja az Index.
Ferenc pápa már 2024-ben sürgette a beruházás megvalósítását, hogy ezzel is csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását és eljussanak a klímasemlegességhez. Mint írta,
A pápa arra szólította fel az embereket, hogy életmódjuk átalakításával mérsékeljék a globális felmelegedés és a fosszilis energiahordozók túlzott használata okozta károkat.
A Szentszék 2022-ben csatlakozott az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez.
XIV. Leó pápa júniusi látogatásán személyesen is megerősítette a Santa Maria di Galeriában, hogy támogatja Ferenc pápa elképzelését. Az erőmű létrehozásáról szóló szerződést 2025. július 31-én írták alá az Olasz Köztársaság Vatikáni Nagykövetségén.
Az AP hírügynökség szerint a naperőmű még az évtized vége előtt megkezdheti működését, és képes lesz fedezni a Vatikán teljes energiaigényét, így a Vatikán válhat a világ első szén-dioxid-semleges államává.
Robbantak a napelemek, még sosem volt ilyen évünk
Az Ember kutatóintézet jelentése szerint az Európai Unió tavaly több villamos energiát termelt a napelemes rendszerek igénybevételével, mint a széntüzelésű erőművekkel. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe