A kiskorúak szexuális célú kereskedelmével, erőszakkal és egyéb visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein büntetőügyének több százezer oldalnyi irata vált elérhetővé, bizonyos kitakart részek mellett.
Az iratokhoz mellékelt fotókon többször feltűnik Bill Clinton korábbi elnök, részben Michael Jackson, és Diana Ross énekes társaságában, illetve egy medencében nőkkel körülvéve. Rajtuk kívül szerepel a fotókon Kevin Spacey színész, a hercegi címétől időközben megfosztott András, a brit királyi család tagja és további közéleti személyiségek. Donald Trump jelenlegi elnök Jeffrey Epsteinnel közös fényképen jelenik meg.
Todd Blanche igazságügyi miniszter jelezte, hogy az iratok nyilvánosságra hozatalát megelőző részletes vizsgálat során a sorozatos szexuális bűnügy 1200 károsultját azonosították.
Az amerikai képviselőház november 18-án fogadta el szinte teljesen egyhangúlag a titkosítatlan iratok nyilvánosságáról szóló törvényt, az Epstein Akták Átláthatósága Törvényt (Epstein Files Transparency Act), amelyet a következő napon Donald Trump elnök aláírásával emelt törvényerőre.
A jogszabály 30 napot adott Pam Bondi igazságügyi miniszternek, hogy intézkedjen az iratok nyilvánosságáról.
A képviselőház demokrata tagjai már december elején nyilvánossá tettek több, a birtokukban lévő fényképet Jeffrey Epstein hírhedtté vált ingatlanáról, ahol a nyomozás szerint szexuális célból kiskorúakat vitt el.
Az iratok nyilvánossá tételét követően több kongresszusi képviselő fejezett ki elégedetlenséget amiatt, hogy a nevek egy részét kitakarták a jelentésekből.
A republikánus Thomas Massie kifogására az igazságügyi minisztérium azt közölte, hogy minden politikai szempontból releváns név olvasható.
Alexandria Ocasio Cortez demokrata képviselő Pam Bondi igazságügyi miniszter lemondását követelte az akták nyilvánossá tételének körülményei és módja miatt.
Jeffrey Epstein 2019-ben a börtönben vesztette életét, miközben a bírósági tárgyalásra várt, a vizsgálatok szerint öngyilkos lett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit