A lett törvényhozás csütörtökön olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely biztonsági aggályokra hivatkozva megtiltja az orosz és a belorusz állampolgároknak az ingatlanvásárlást a balti ország területén.
A rigai parlament által elfogadott szabályozás olyan jogi személyekre is kiterjed, amelyek székhelye a Lettországgal szomszédos két országban van.
A törvényhozás indoklásában
Moszkvának a kijevi vezetést támogató országokkal szembeni hibrid hadviselésére hivatkozik.
A nem katonai eszközökkel történő befolyásszerzés egyik eszközeként a jogszabály ingatlanok közvetett felvásárlását nevezte meg más országokban. Mindemellett a rigai parlament közleményében úgy fogalmazott, hogy Oroszország katonai műveleteit állampolgárai védelmével indokolta.
Mint az MTI felidézte, Lettországban jelentős orosz ajkú kisebbség él. A balti állam már korábban felfüggesztette a tartózkodási engedélyek, illetve a vízumok kibocsátását az orosz állampolgárok részére.
Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött
A tavaly a litván fővárosban történt gyújtogatás idején még kiskorú gyanúsítottat Rigában tartóztatták le, most viszont új aspektussal állt elő a vád. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó