A litvániai Siauliai város bázisáról riadóztattak magyar Gripeneket, hogy öt orosz katonai repülőgépet azonosítsanak és kísérjenek Lettország partjainál, a NATO legterének közelében.
A NATO Szövetséges Légi Parancsnoksága közölte, az észlelt repülőgépek között volt három MiG-31-es, egy Szu-30-as és egy Szu-35-ös vadászrepülőgép, amely nem tartotta be a nemzetközi repülésbiztonsági szabályokat.
Andris Spruds lett védelmi miniszter az esettel kapcsolatban azt mondta a Lett Rádiónak, hogy az orosz harci repülőgépek elfogása mutatja: a NATO fokozott éberséggel cselekedett, ezentúl pedig még ennél is aktívabban fog fellépni. Megjegyezte: egyre többször fordul elő, hogy orosz katonai repülőgépek megközelítik vagy megsértik a NATO légterét.
„Arcátlan és példa nélküli” - orosz vadászgépek hatoltak be egy NATO-ország légterébe
Az észt külügyminisztérium közlése szerint pénteken három orosz repülőgép megsértette Észtország légterét, az esett miatt pedig bekérették Oroszország ideiglenes ügyvivőjét is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot