A tájékoztatás szerint a megölt szélsőségesek között van az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő Hurrasz al-Din iszlamista csoport több magas rangú vezetője.
A légicsapásokat szeptember 16-án, illetve 24-én hajtották végre, de hivatalosan csak most adtak róla hírt.
A szeptember 16-i légicsapás célja az Iszlám Állam egyik kiképzőközpontja volt Szíria középső részén, a bevetés során legalább 28 szélsőségessel végeztek. A szeptember 24-i támadást az ország északnyugati részén hajtották végre, s annak során 9 terroristát öltek meg, köztük Marván Basszám Abd ar-Raúfot, a Hurrasz al-Din szíriai katonai műveletek felügyeletéért felelős parancsnokát.
A Centcom hangsúlyozta, hogy a műveletek egyikénél sem voltak civil áldozatokra utaló jelek. A Középső Parancsnokság kiemelte azt is, hogy a légicsapások részét képezik a terrorszervezetek szétverésére irányuló erőfeszítéseknek, elejét véve ezzel az amerikai katonák és szövetségeseik elleni támadásoknak a régióban.
(via MTI)
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára