A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter arról tájékoztatott, mielőtt elindult volna az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy nagy áttörés előtt áll a két ország kapcsolata, miután megszületett a megállapodás Rákosrendező fejlesztését illetően.
Kifejtette, hogy ezen felül a két ország Abu-Dzabiban védelmi ipari együttműködési megállapodást is alá fog írni, mivel a közlemény szerint jelentős erőfeszítéseket tesz az Emírségek a védelmi iparának innovációja és fejlesztése érdekében.
Kapcsolódó
Szijjártó Péter azt is aláhúzta, hogy az élelmiszeripar területén is jelentős előrelépéseket tettek: Magyarország például az egyik első számú sajtexportőrré vált Európából, idén a kivitel mennyisége meghaladja az ezer tonnát.
Végül pedig arra is kitért, hogy stratégiai együttműködés épül az energetika terén is, a Mol és az MVM is stratégiai megbeszéléseket kezdett a helyi partnereivel az együttműködésről a megújuló és a fosszilis energia területén – írja az MTI.
Már Garancsi és Habony neve is felbukkant Rákosrendezőn
Gyorsan pörögnek az események Rákosrendező körül. Míg a Főváros kiderítette, hogy elővásárlási joga van a területre, addig a Stockton Zrt. sem tétlenkedett. A magáncég szintén résztulajdonos az egyik érintett ingatlanban, így a fővároshoz hasonlóan elővásárlási joggal rendelkezne. Egy gyors tulajdonosváltással a cégben megjelent Garancsi István, akinek szoros kapcsolata van azzal a Tenki ügyvédi irodával is, amelyik az arab befektető, Mohamed Alabbar itthoni képviseletét látja el.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt