A lengyel kormány vezetői – a miniszterelnök és a külügyminiszter – ismét kiállították magukról a bizonyítványt. Miközben lábbal tiporják a jogállamiságot Lengyelországban – brüsszelitáknak azt is szabad – arról oktatnak minket, hogy mi Európa érdeke – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton. Szijjártó Péter hozzátette,
„szerintük a háború folytatása, szerintünk pedig a béke. Szerintük az öldöklés és a pusztítás, szerintünk pedig a béke megteremtése”.
Megjegyezte, a béke megteremtésére most komoly esély kínálkozik: Donald Trump béke iránti erőfeszítései sikerrel járhatnak.
„Kár, hogy a lengyel kormány – a többi brüsszelitával együtt – akadályozni próbálja a béketárgyalásokat. S ez a brüsszeli magatartás az, ami elszigeteltté teszi az Európai Uniót. A világ nagy többsége – élén az Egyesült Államokkal és benne Magyarországgal – békét akar, az Európai Unió huszonhat tagállama – benne Lengyelország – a háború folytatására szavaztak csütörtökön. Kár…” – írta Szijjártó Péter.
Orbán Viktor: Úgy tűnik, vétóztam, de ki fog derülni, hogy ezekre a célokra nincsen pénz
Brüsszelből adta szokásos pénteki interjúját Orbán Viktor. A kormányfő szerint meg fog változni az európaiak véleménye arról, amit tegnap még helyesnek láttak.Legolvasottabb
Ezermilliárdokba fájhat ez a félmondat, elviheti a választásokat, de a hullámokat ma még a 4iG is megérezhette
Keményen beolvastak Orbán Viktornak: Van egy elefánt a szobában, akit el kell távolítani
Rémálom küszöbén Oroszország? Soha nem látott mennyiségű olaj vár gazdára
Nem kampányolni jön Rubio: kemény üzenetet hoz Orbán Viktornak Washingtonból
Minden, amit a legnépszerűbb szakokról tudni akar: elhelyezkedés, kereset, képzési különbségek
500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
Akár 600 ezer forintot is lehet keresni gazdálkodási és menedzsment diplomával
Áttörés a covid-oltásoknál: megfejtették a súlyos mellékhatások okát
Újabb csaló trükk terjed, könnyen be lehet dőlni