„A mai konzultációk szerint a beteg állapota stabilizálódott” – áll a közleményben, amely szerint Robert Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek.
A kormányfő egyelőre a kórházban marad – tették hozzá.
Kapcsolódó
A kórház előző nap azt közölte, hogy a miniszterelnök már nincs életveszélyben.
Az 59 éves kormányfőre szerdán Nyitrabányán egy férfi nyitott tüzet, sebesülései nagyon súlyosak voltak. A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, és négyszer eltalálta. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át Besztercebánya kórházában.
A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű különleges bíróság elé állították, amely előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. A kormány azt közölte róla, hogy politikai indokból követte el a tettét.
Robert Fico 2023. október 25. óta tölti be ismét a kormányfői tisztséget, miután Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye