Egyelőre nincs semmilyen pontosabb információ a kormányfő állapotáról, valószínűleg csak a műtét elvégzése után adnak ki közleményt
– mondta Kiss Balázs, az Inforádió szlovákiai tudósítója az Aréna című műsorban, miután merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen.
A besztercebányai kórházat lezárták, több kormánytag is ott van már a helyszínen, azonban nem nyilatkoztak a sajtónak.
A merénylőről kiderült, hogy egy 71 éves lévai férfiről van szó, aki legálisan tartott fegyvert. A férfi korábban biztonsági őrként dolgozott, akár életfogytiglant is kaphat a szlovák törvények szerint. Az indítékairól egyelőre többet még nem lehet tudni.
A kormánypártok és az ellenzék is elítélték a merényletet, Zuzana Čaputová köztársasági elnök is felszólalt az erőszak ellen. Egyes kormánypárti politikusok az ellenzéket és a sajtót okolják a merénylet miatt.
Hírembargót rendeltek el Robert Fico egészségügyi állapotáról, elvették a telefont a kórház dolgozóitól.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő arról beszélt a műsorban, hogy a merénylet helyszínén népszerű a miniszterelnök, ezért nem számolhattak a merénylettel.
Nem zárható ki, hogy egy elmeháborodott ember a támadó, azonban alaposan felkészült, teljesen biztosra ment.
A szakértő szerint kérdés a jövőre nézve, hogy meg szabad-e engedni, hogy egy miniszterelnök ilyen közel menjen az emberekhez, a tanulságokat mindenhol le fogják vonni, rá kell venni a kampányoló politikusokat, hogy távolságot tartsanak az emberektől.
Véleménye szerint egy golyóálló mellény megmenthette volna a súlyosabb sérülésektől a kormányfőt.
A szakértő az esetről készült videók alapján azt mondta, hogy a testőrök a merénylet után teljesen szabályszerűen jártak el, esélyük sem volt megállítani a merénylőt.
Abban követtek el hibát a hatóságok, hogy fegyverrel valaki a miniszterelnök közelébe kerülhetett.
Egészségügyi kiképzést is kapnak a kormányőrség tagjai, így azonnal ellátásban tudták részesíteni a kormányfőt, amíg el nem juttatták a kórházba.
Kis-Benedek József felhívta rá a figyelmet, hogy Szlovákiában sokkal kevésbé szigorúak a fegyvertartási szabályok, mint például Magyarországon.
Nem véletlenül nem fejre, hanem testre célzott a merénylő, gyakorlott fegyverhasználóként minél nagyobb kárt akart okozni. A biztonsági személyzet dolgát nehezítette, hogy szabadtéren sokkal nehezebb a védelem megszervezése, hiszen nem lehet megszűrni a jelenlévőket.
A szakértő szerint Magyarországon is le kell vonni a tanulságokat, hiszen nálunk is verekedtek már össze kampánygyűléseken.
A szigorításokat azonban nagyon nehéz lesz megvalósítani a politikusok ellenállása miatt.
Golyóálló paravánt is lehetne például használni, de erre az emberek azt mondanák, hogy fél az adott politikus, mivel szeretik érezni a kontaktust azzal, aki közhivatalra pályázik.
Szijjártó Péter: Ki gondolta volna, hogy ilyen durva támadás történhet Közép-Európában?!
A külügyminiszter szerint „sokkoló és megdöbbentő” a Robert Ficót ért merénylet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)