Először előre kitervelt emberölési kísérlet miatt emeltek vádat a 71 éves férfi ellen, később pedig védett személy ellen elkövetett terrortámadás különösen súlyos bűncselekménye miatt.
A hétfőn megkezdődött peren Cintula ügyvédje ismertette,
hajlandóak lennének a vádalkura a bírósági eljárás elkerülése érdekében, ha védence legfeljebb 12 év börtönbüntetést kap. Ezt azonban az ügyészség elutasította,
arra hivatkozva, hogy különösen súlyos bűncselekményről van szó, aminél a büntetés alsó határa 20 év.
Az Index azt írja, a vádlott nem tett vallomást a tárgyalás első napján, így a kihallgatásán készült jegyzőkönyvből olvasott fel az ügyész. Ebből kiderül, hogy Cintula azt állította: nem akarta a miniszterelnököt megölni, csak megsebesíteni, hogy a munkáját ne tudja ellátni, mivel nem ért egyet a politikájával.
Hozzátette, ha gyilkosságra készült volna, akkor megteszi, azonban szándékosan lefelé célzott, nem pedig Fico fejére.
A kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, de levetítették a vallomását, amire az elkövető úgy reagált: sosem érzett gyűlöletet a sértett iránt, csak haragot, főleg, amiért a kulturális közösséget lelki hajléktalannak nevezte.
Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább” kormányfő
Felmerül a kérdés, hogy innentől miként tekintenek egy olyan országra a befektetők, amely annyira biztonságos, hogy ötször rálőhetnek a miniszterelnökre. A szlovákiai hangulatról pedig a bumm.sk főszerkesztőjével, Cúth Csabával beszélgettünk.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér