Február elején egy Denverből Houstonba tartó járaton egy utas hirtelen elkezdte ütlegelni az előtte lévő ülést. Amikor a légiutas-kísérők odamentek hozzá, a férfi ütni kezdte az ablakot, betörte az üveget és véresre verte a kezét – számolt be a Business Insider.
Egy másik járaton márciusban egy utas erőszakos fenyegetéseket kiabált az egyik légiutas-kísérőnek. Ezek után egy utastársa ellen fordult, és többször arcon ütötte.
Kapcsolódó
2021 óta – amikor a pandémia után újraindult a légi közlekedés – mintegy 13 ezer incidenst jelentett a légitársaságoknak a személyzet, ahol az utasok rendbontó viselkedése erőszakig fajult.
Egy márciusban végzett felmérésben a megkérdezettek 65 százaléka azt mondta, hogy a közelmúltban történt – utasok helytelen viselkedéséből adódó – repülőgép-szerencsétlenségek miatt még idegesebbek a repüléstől. Összességében a válaszadók közel 90 százaléka mondta azt, hogy most már fél a repüléstől.
Egyesek úgy gondolják, hogy vissza kéne szorítani a „to-go” alkohol árusítását a repülőtereken, mert az súlyosbítja az utasok helytelen viselkedését.
Az iparág szakértői a légitársaságokat hibáztatják, mondván, hogy a költségcsökkentő intézkedések egyre inkább a kényelem és az ügyfélszolgálat rovására mennek. A hosszú repülőtéri biztonsági várakozási idő, az elszabadult késések és járat törlések pedig tovább rontanak a helyzeten.
Trump kereskedelmi háborúja és a határellenőrzés fokozódása közepette a repülés továbbra is a nagy társadalmi kérdések nyugtalanító középpontjában áll.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés