Szó szerint fenekestül felforgatta a rendet egy Instagram-modell: ugyanis az influenszer azt állítja, hogy túl nagy a feneke bizonyos légitársaságok számára, és emiatt ki is tiltották a fedélzetről.
A twn.hu arról ír, Gracie Bon arról panaszkodott, hogy két vagy három repülőjegyet kell vennie, hogy kényelmesen ülhessen. Mint fogalmazott:
„Egyes légitársaságok kitiltottak, ezért így kell utaznom.”
A 27 éves panamai nő kampányt indított azért, hogy nagyobb üléseket követeljen, és elmondása szerint ez a légitársaságoknak nem nyerte el tetszését.
Instagramján azt állította, a magánrepülés az „egyetlen megoldás” számára. Saját bevallása szerint
az egyetlen szükségletem egy 10 órás repülőúton a sok étel.
A fejlemény kapcsán úgy vélte: „Az, hogy eltiltottak a repüléstől, a legjobb dolog, ami valaha történt velem”.
Az online celeb hozzáállását látván a kommentelők már nem voltak ilyen lelkesek a problémája miatt:
- Az egyikük követője jelezte, „nem vagy kitiltva. Csak azt mondták, hogy ha két ülést akarsz, akkor fizetned kell a második ülésért”.
- Két másik hozzászóló pedig rámutatott, két ülés biztos olcsóbb, mint egy magánrepülő.
Hiánypótló funkció jön az Instagramra: ezt önnek is ki kell próbálnia
Eddig még csak pár felhasználónál volt elérhető az újítás, amellyel lepontozhatunk kommenteket, jelezve ezzel, hogy az szerintünk nem releváns. Bővebben.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Nem viccelt Trump: ez történt a tengeren a drámai bejelentése után
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze