Az orvosok megkezdték a világ első, személyre szabott mRNS rák elleni vakcinájának több száz betegen történő kipróbálását a melanoma elleni küzdelem jegyében, miközben a tudósok a rák teljes gyógyítását is magában foglaló, és ezáltal mindent megváltoztató gyógyszer jelentőségét hangsúlyozták.

A melanoma évente mintegy 132 000 embert érint világszerte, és a leggyakoribb bőrrákos halálok. Jelenleg a sebészet a fő kezelés, bár néha sugárterápiát, gyógyszereket és kemoterápiát is alkalmaznak – írja a The Guardian.

A tudósok most új, minden egyes betegre külön kifejlesztett oltásokat tesztelnek, amelyek a szervezetet arra utasítják, hogy úgy vadásszon a rákos sejtekre, hogy a betegség soha többé ne térhessen vissza.

A 2. fázisú vizsgálat korábban megállapította, hogy a vakcinák drámaian csökkentik a melanomás betegeknél a rák visszatérésének kockázatát. Most elindult a végső, 3. fázisú vizsgálat, amelyet a University College London Hospitals (UCLH) vezet. Heather Shaw, a vizsgálat koordinátora elmondta, hogy az oltások alkalmasak a melanomás betegek gyógyítására, és más rákos megbetegedések ellen (tüdő-, hólyag- és veserákban) is tesztelik őket.

Ez az egyik legizgalmasabb dolog, amit hosszú idő óta láttunk, egy igazán finomra csiszolt eszköz

– jegyezte meg Heather Shaw. 

A vakcina tulajdonképpen az egyénre szabott neoantigén terápia. Úgy tervezték, hogy beindítsa az immunrendszert, hogy az képes legyen felvenni a harcot a beteg specifikus rák- és daganattípusa ellen.

Gyökeresen megváltozhat az immunterápia

Az mRNS-4157 (V940) néven ismert vakcina a tumor neoantigénjeit célozza meg, amelyek az adott beteg daganatai. Ezek a daganaton található markerek, amelyeket az immunrendszer potenciálisan felismerhet.

Az oltóanyag legfeljebb 34 neoantigén kódolását hordozza, és a beteg daganatában található egyedi mutációk alapján tumorellenes immunválaszt aktivál.

A személyre szabáshoz a pácienstől tumormintát vesznek, majd DNS-szekvenálást végeznek, amihez mesterséges intelligenciát alkalmaznak. Az eredmény egy személyre szabott, a beteg daganatához igazított specifikus rákellenes oltóanyag.

Ez egy kifejezetten egyénre szabott terápia, és bizonyos értelemben sokkal okosabb, mint egy sima vakcina

– mondta Heather Shaw, aki szerint a végső cél az, hogy a betegeket véglegesen kigyógyítsák a rákból.

A 2. fázis adatai szerint azoknál a súlyos, magas kockázatú melanomában szenvedő betegeknél, akik a Keytruda immunterápiával együtt kapták az oltást, csaknem fele akkora (49 százalék) volt a valószínűsége annak, hogy három év elteltével meghalnak, vagy a rákuk kiújul, mint azoknál, akik csak Keytrudát kaptak. A betegek háromhetente 1 mg mRNS-vakcinát kapott legfeljebb kilenc adagban, és háromhetente 200 mg Keytrudát (legfeljebb 18 adag) körülbelül egy éven keresztül.

A 3. fázisú globális vizsgálatba most a betegek szélesebb körét vonják be, és a cél körülbelül 1100 ember bevonása. A britek legalább 60-70 beteg felvételét tervezi nyolc központban, többek között Londonban, Manchesterben, Edinburghban és Leedsben.