Az osztrák bank a legnagyobb nyugati tulajdonú bankfiókot működteti, amely az ukrajnai invázió óta még mindig aktív Oroszországban, és az Egyesült Államok és az Európai Központi Bank nyomása ellenére nem hajlandó kivonulni az országból – állapítja meg a Bloomberg, bankszámlakivonatokra és egyéb dokumentumokra hivatkozva.
A Bloomberg szerint a Raiffeisen oroszországi egysége tavaly több mint 62 millió rubelt (245 millió forint) kapott szolgáltatásaiért az Unichim vegyipari vállalattól, amely a szankciókkal sújtott Rawenstvo céget látta el katonai rendszerek gyártásához szükséges anyagokkal – írja a Euronews.
Szinte biztos, hogy a Raiffeisennek vannak más ügyfelei is, akik az orosz hadiipari komplexum beszállítói
– állítja egy dokumentumokat ismerő, európai tisztviselő.
Az amerikai pénzügyminisztérium ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy a Rawenstvo navigációs radarrendszereket fejleszt és gyárt. A vállalat ezen felül része a szankciókkal sújtott állami Granit-Electron konszernnek, amely biztosítja az orosz haditengerészet számára a rakétarendszerek kulcsfontosságú elemeit, de a cég kapcsolatban áll a Tactical Missiles Corporationnel is, Oroszország egyik legnagyobb fegyvergyártójával.
A Raiffeisen szóvivője a Bloombergnek elmondta, hogy a bank betartja az orosz szervezetekre vonatkozó összes uniós, amerikai és brit szankciót.
A bank minden esetre az Európai Központi Bank utasítására 2024 harmadik negyedévében közel 25 százalékkal csökkentette orosz hitelállományát, azonban nem tudja kikerülni, hogy ne foglalkozzon azon ügyfeleivel, akik egy háborús gazdaságban valamilyen szinten kötődnek a hadiiparhoz.
Nem húzza az időt a bank, még az idén fizetni kell az ügyfeleknek
A Raiffeisen Bank egyedüliként még az idén áthárítja az illetékemelést az új ügyfelekre. De a régi ügyfelek sem ússzák meg a jelentős drágulást. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre