A szlovák közegészségügyi hivatal előzetes információ szerint nem sikerült kimutatni medencékben az agyevő amőba jelenlétét – közölte Facebook-posztjában a párkányi Vadas Fürdő. Az intézmény jelenleg a hivatalos állásfoglalást várja arról, hogy újra kinyithatnak-e.
Néhány nappal ezelőtt szállították kórházba Naegleria fertőzés gyanújával azt a 11 éves erdőháti fiút, aki röviddel előtte a párkányi Vadas Fürdőben volt. A fiú később a kezelések ellenére életét vesztette.
A Naegleria fowleri nevű agyevő amőba elsősorban álló, 26 Celsius-fokot meghaladó édesvizekben fordul elő, ugyanakkor a megfelelően klórozott, illetve a sós vizet nem képes túlélni. Az amőba elsősorban az orrnyálkahártyán keresztül fertőz, és a legtöbb esetben a tünetek csak azután jelentkeznek, ha a fertőzés már előrehaladott állapotban van, így az a legtöbbször halálos kimenetelű.
Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket
Csigaláz. A neve hallatán semmi komolyra nem gondolnánk, de évente 12 ezer embernek okoz egy, a csigákban megbújó parazita szövődményes megbetegedést. Ez utóbbi halálos. Sokan tünetek nélkül, de fertőzötten élnek, és terjesztik a kórokozót. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!