Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot - közölte a Maszol.ro hírportál.
A fürdőkomplexum bezárását június 2-án rendelték el a hatóságok azt követően, hogy a parajdi sóbánya teljesen víz alá került, a vízbetörés környékéről kitelepítették a lakosságot és forgalomkorlátozást vezettek be.
A rekreációs központ egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a parajdiaknak nyújtott támogatásért, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a bezárást szükségessé tevő körülmények megszűntek, ismét érkezhetnek vendégek nagy számban.
A Maszol felidézte, hogy augusztus 13-án visszatérhettek lakásukba a kitelepítettek, és a hatóságok feloldották a forgalomkorlátozást is, egyedül a régi sóbánya fölötti beomlásokat, valamint a Korond-patak völgyében húzódó munkaterületet nem lehet megközelíteni.
A lap szerint a parajdi wellness-központ a sóbánya után a székelyföldi község legnagyobb számú látogatót vonzó létesítménye, amely ezer méteres mélységből származó, magas ásványkoncentrációjú sós termálvízzel várja a gyógyulni vágyókat. A Sószoros mellett elhelyezkedő, 1900 négyzetméteres, 7500 négyzetméteres zárt udvarral rendelkező Parajdi Wellness Központ iskolaszünet idején naponta 10 és 21 óra között tart nyitva.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ – írja az ATV.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná