Szergej Sojgu miniszter a Csendes-óceán partvidéki Vlagyivosztok várostól mintegy 50 kilométerre fekvő Knyevicsi repülőtéren fogadta az észak-koreai vezetőt.
Az orosz minisztérium közleménye szerint Sojgu kíséretében Kim megtekintette az orosz nukleáris légierő gerincét alkotó, nukleáris fegyverek hordozására alkalmas Tu-160, Tu-95 és Tu-22M3 típusú bombázókat.
"Képes Moszkvából Japánba repülni, majd vissza"
– mondta Sojgu Kimnek az egyik repülőgépről a találkozóról közöltek szerint.
Az észak-koreai vezetőnek bemutatták a Kinzsal hiperszonikus rakéták hordozására alkalmas MiG-31I elfogó repülőgépet is. A Kinzsal, vagyis a "tőr" egy levegőből indítható, hiperszonikus sebességgel haladó, nukleáris vagy hagyományos robbanófej hordozására egyaránt alkalmas ballisztikus rakéta. Hatótávolsága a jelentések szerint 480 kilogramm hasznos teherrel 1500-2000 kilométer, és akár a hangsebesség tízszeresével (12 ezer kilométer/óra) is képes haladni.
A repülőgépek és rakéták megtekintése után Kim ellátogatott az orosz csendes-óceáni flotta hadihajójára Vlagyivosztokban, ahol később a haditengerészetet egy bemutatóján vesz részt.
Kim pénteken egy harcirepülőgép-gyárat tekintett meg. Előzőleg szerdán katonai kérdésekről, az ukrajnai háborúról és az együttműködés elmélyítéséről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin a megbeszélést követően újságíróknak azt mondta, hogy Oroszország és Észak-Korea tovább fejleszti kapcsolatait anélkül, hogy ezzel "bármilyen egyezményt megsértenének".
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivőjének tájékoztatása szerint semmilyen hivatalos megállapodás aláírása nem szerepel az észak-koreai vezető oroszországi látogatásának a napirendjén.
Furcsán mozgott Putyin lába, miközben Kimmel tárgyalt
Újabb spekulációk láttak napvilágot a nyugati sajtóban az orosz elnök egészségügyi állapotával kapcsolatban, miután többször is megrándult a lába a Kim Dzsongunnal közös találkozón. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az