Egy Brjanszki régióból származó orosz nő a moszkvai hadsereget ért súlyos veszteségekről számolt be a Harkiv régió Kupjanszk térségében – derül ki az ukrán hírszerzés (HUR) által a Telegramon megosztott telefonbeszélgetésből.
A Kyiv Post arról ír, a nő, aki állítólag egy a harcokban részt vevő rokonáról beszélt, „húsdarálónak” nevezte a csatateret, ami ellentmond az orosz sajtó értesüléseinek.
„Szörnyű ott, egy húsdaráló. Nem ezt írják és mutatják [a médiában]. Ez távol áll az igazságtól”
– számolt be az illető a borzalmakról.
Elmondása szerint az erre a helyszínre harcba küldött orosz katonák nem térnek vissza soha.
Senki nem jön vissza onnan. Mindenki ott fekszik, mindent vér borít, mindent vér és csont borít
– vázolta fel a horrorisztikus képet.
Szerhij Bratchuk, az Ukrán Önkéntes Hadsereg „déli” szóvivője a közelmúltban azt mondta a Glavred sajtóorgánumnak, hogy az orosz erők folytatják az előrenyomulási kísérleteket a kupjanszki régióban.
„A kupjanszki szektor érdekes az ellenség számára. Ott aktívabbá vált. Az ukrán egységek válaszul dolgoznak” – fogalmazott Bratchuk. A szóvivő elmondta, hogy Kupjanszk-Vuzlovji kulcsfontosságú stratégiai település az orosz haderő számára vasúti és logisztikai infrastruktúrája miatt.
„Az egész orosz katonai logisztika a vasutakra támaszkodik. Ezért az ellenség megpróbálja elfoglalni az ilyen helyeket, hogy megkönnyítse a további mozgást”
– tette hozzá Bratchuk.
Szavai szerint az orosz erők kis hídfőket próbálnak létesíteni az Oszkil folyó mentén, hogy Kupjanszk, illetve Kupjanszk-Vuzlovji felé haladjanak előre. Ezen erőfeszítések arra irányulnak, hogy pozíciókat biztosítsanak egy esetleges nagyobb offenzíva számára a területen – jegyezte meg.
Brutális: horrorisztikus támadást jelentettek
Dróncsapás miatt tűz ütött ki a Lukoil volgográdi (az egykori Sztálingrád) finomítójában. Az utóbbi időben egyre gyakrabban éri támadás a moszkvai központú energiavállalat létesítményeit. Részletek.Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők