A „felszabadított” Sevcsenko területén lévő, lítiumot rejtő lelőhelyek orosz ellenőrzés alá kerültek – jelentette ki Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság (DPR) vezetője a Rosszija 24 tévécsatornán.
A Ria Novosztyi felidézte, korábban ezen erőforrásokkal Ukrajna megpróbált kereskedni a Nyugattal. Nem véletlen, hogy Európa egyik legnagyobb lítiumlelőhelyéről van szó.
„Az ellenség tartotta a települést, és elég komoly erődítményeket épített ott”
– fogalmazott a Vlagyimir Putyin irányította Oroszországhoz hű vezető, aki az Ukrajna élén álló Volodimir Zelenszkijt és annak populizmusát bírálta.
Emellett pedig Pusilin megjegyezte, hogy most az területen fellelhető nyersanyagok mind Donyeck, mind az Orosz Föderáció lakóinak hasznára válhat. Az elcsatolt terület vezetője hozzáfűzte:
Az orosz egységek továbbra is előrenyomulnak.
„Mivel Sevcsenko az irányításunk alatt áll, újabb lehetőség nyílik a következő településekre való előretörésre, és az ellenségnek egyre kevesebb lehetősége van megvetni a lábát Krasznoarmejszk felé” – zárta gondolatait a DPR szeparatista vezetője.
Az orosz csapatok január 11-én foglalták el a kelet-ukrajnai Sevcsenkót.
Négyezer észak-koreai katona halhatott már meg az orosz-ukrán háborúban
Ha Putyin lenyeli Ukrajnát, az étvágya csak megnő, és akkor még több erőszakot fogunk látni – vetítette előre a potenciális veszélyt az ukrán elnökkel egyeztető Pentagon-vezető.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek