Örményország nem szövetségese Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúban, az ország katonai együttműködési projektjei pedig nem irányulnak egyetlen ország ellen sem – közölte Nikol Pasinján örmény kormányfő a The Daily Telegraph című brit napilapban megjelent interjúban.
Pasinján nemrégiben az örmény közrádióban beszélt arról, hogy országa nem hagyatkozhat tovább Oroszországra mint legfőbb védelmi és katonai partnerére, mert Moszkva több alkalommal is cserben hagyta, ami miatt Jerevánnak érdemes átgondolnia, milyen biztonsági kapcsolatokat lehetne kialakítani az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Indiával és Georgiával.
Az örmény miniszterelnök még azt is felvetette, hogy érdemes-e egyáltalán fenntartaniuk a tagságukat az Oroszország vezette, posztszovjet államokat tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében.
A brit napilapnak adott interjúban Pasinján arra is kitért, hogy ő Oroszország Ukrajna elleni offenzívájának kezdetétől fogva azt mondta, hogy nem állhat szövetségesként Moszkva mellett.
„Azt mondtam, hogy az ukrajnai helyzetben nem vagyunk Oroszország szövetségesei. Ez a valóság” – mondta az örmény kormányfő a napilapnak. Azt azonban leszögezte, hogy Örményországnak nem áll szándékában fontolóra venni a NATO-tagságot.
Pasinján reméli, hogy a szomszédos Azerbajdzsán továbbra is elkötelezett tartós békeszerződés megkötése mellett az azeri elnöknek a határok kijelöléséről szóló kijelentései ellenére.
Örményország és Azerbajdzsán az elmúlt 30 évben két háborút vívott egymással a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozó, de többségében örmények lakta Hegyi-Karabah feletti fennhatóságért. Azerbajdzsán 2020-ban jelentős területeket szerzett meg, majd 2023. szeptember 19-én egynapos villámháborúban teljesen ellenőrzése alá vonta a területet, és megszüntette az önhatalmúlag kikiáltott Hegyi-Karabahi Köztársaságot, amelynek szinte teljes lakossága Örményországba menekült.
Az Azerbajdzsánnal kötendő hosszú távú békemegállapodás kilátásairól az örményy vezető elmondta, hogy az egyezmény „alapvető elemeiben” már a tavalyi év végén megállapodtak, és akkor „úgy tűnt hogy nagyon közel vagyunk a békeszerződés végleges szövegéhez”.
A nemrég ötödször is nagy többséggel újraválasztott Ilham Aliyev azeri elnök azonban a múlt héten kijelentette, hogy csapatai nem vonulnak vissza a határ menti területekről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)