A náci német hadsereg egyik elit egységének a nevét vette fel a Wagner csoport utódjának szánt orosz magánhadsereg.
Az angolosan Africa Corps néven futó zsoldoscsapatot nyolc hónappal a Wagner puccskísérlete és fél évvel Jevgenyij Prigozsin halála után hívta harcba a Kreml a The Independent információi szerint.
A zsoldosokra többek között olyan feladatok várnak, mint az orosz érdekeltségben lévő afrikai bányák védelme, valamint a helyi lakosság kiképzése és felfegyverzése.
Az új magánhadsereg megalakulását Junusz-bek Jevkurov orosz védelmiminiszter-helyettes és Andrej Averjanov, a GRU dandártábornoka jelentette be, akik végig is látogatták az érintett országokat (Líbia, Mali, Burkina Faso, Niger, Közép-Afrikai Köztársaság), miközben Oroszországban már nagy erőkkel folyt a toborzás.
A lapnak nyilatkozó egyik zsoldos arról beszélt, hogy sok, korábban Afganisztánt és Csecsenföldet is megjárt katonatársuk a leszerelés után függővé vált és emiatt tönkrement az életük, a toborzók pedig külön felhívták arra a figyelmüket, hogy mennyire nehéz egy hivatásos katonának a visszailleszkedés a civil életbe.
A Szíriában és Ukrajnában is harcoló, magát „Szergejnek” nevező férfi szerint sok korábbi wagneresnek hiányzik a katonaélet, azonban nem az, ami Ukrajnában zajlott, hanem amit a kezdetekben jelentett a Wagner.
A legtöbbünk hivatásos katona, akik elit egységekben szolgáltak. Az Afrika-hadtest is egy különleges név a háborúban, nem? Egy történelmi név
– mondta.
A történelmi név ellenére az Africa Corps nem számít jó előjelnek, hiszen az Erwin Rommel által vezetett hadsereget 1943-ban legyőzték a szövetségesek a II. világháborúban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart