Ahogy tavasszal, úgy most is az Elysée-palotában fogja Orbánt a francia elnök. A találkozó során a december 14-15-i EU-csúcstalálkozó napirendi pontjairól vitáznak, kiemelten az Ukrajnának nyújtott európai támogatásról, valamint az EU bővítésével és reformjával kapcsolatos kérdésekről – derül ki a francia elnöki hivatal sajtóközleményéből.
A miniszterelnököt azonban az Euractiv cikke szerint nehéz lesz megtörni, mivel Orbán továbbra is jó kapcsolatot ápol Oroszországgal.
Orbán nemrég szólalt fel az Ukrajnának javasolt 50 milliárd eurós csomag, továbbá a háború sújtotta országgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése ellen. Szerinte „a béke megteremtésére kellene fordítanunk Európa forrásait".
A segélycsomag elfogadásához valamennyi tagállam jóváhagyása szükséges, a közelgő csúcstalálkozón pedig Magyarország élhet a vétójogával, aminek súlyos következményei lehetnek. Ezt elkerülendő, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke november végén Budapesten találkozott Orbánnal. Sok eredménye azonban nem volt, mivel a magyar kormányfő december 4-én arra kérte az elnököt, hogy vegye le a csúcstalálkozó napirendjéről a két vitatott pontot.
Macron azonban meggyőzőbb lehet, mivel tagság helyett stratégiai megállapodást szorgalmaz Ukrajnával, valamint egy olyan segélyalapot, amibe minden tagállam annyit fizet bele, amennyit akar.
A két politikus márciusi találkozójuk során az „európai országok egységéről” egyeztettek, kiemelten az ukrajnai háborúval szemben.
Mártírpózba vágta magát az Orbán-kormány
A pénzügyi fenyegetések inkább felbátorították, mintsem megszelídítették a magyar miniszterelnököt, holott Brüsszel célja pont, hogy nem ez volt.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)