Két német-orosz férfit tartóztattak le Németországban kémkedés gyanújával – közölték csütörtökön az ügyészek. Egyiküket azzal vádolják, beleegyezett abba, hogy támadásokat hajtana végre potenciális célpontok, köztük amerikai katonai létesítmények ellen, abban a reményben, hogy ezzel szabotálják az Ukrajnának szánt segélyeket.
A két, a német adatvédelmi szabályoknak megfelelően csak Dieter S. és Alexander J. néven azonosított személyt szerdán tartóztatták le a bajorországi Bayreuth városában – közölte a szövetségi ügyészség.
Elmondásuk szerint Dieter S. október óta tárgyalt egy, az orosz hírszerzéshez köthető személlyel lehetséges németországi szabotázsakciókról. A fő cél az volt, hogy aláássák a Németország Ukrajnának nyújtott katonai támogatását, Berlin pedig Kijev egyik legfontosabb európai szövetségese.
A gyanúsított kijelentette, hogy hajlandó robbantásos és gyújtogatásos támadásokat végrehajtani a hadsereg által használt infrastruktúra és németországi ipari létesítmények ellen
– áll az ügyészség közleményében.
A férfi állítólag információkat gyűjtött potenciális célpontokról, köztük amerikai katonai létesítményekről. Alexander J. legkésőbb márciustól kezdve segített neki ebben, Dieter S. pedig felderített néhány helyszínt, fényképeket és videókat készített katonai objektumokról, és az információkat továbbította hírszerzési kapcsolatának.
A bíró szerdán elrendelte, hogy Dieter S. előzetes letartóztatásban maradjon az esetleges vádemelésig. Alexander J.-nek csütörtökön kellett volna zárt ajtók mögött megjelennie a bíróságon.
Dieter S.-t külön vádakkal is szembe kell néznie azzal, hogy 2014 decembere és 2016 szeptembere között az oroszbarát szakadár erők egyik fegyveres egységénél szolgált a kelet-ukrajnai Donyeck térségében. Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb fegyverszállítója lett Ukrajnának azóta, hogy Oroszország több mint két évvel ezelőtt megkezdte teljes körű invázióját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég