A JD.com több mint 4 milliárd eurós ajánlatot tett a Ceconomy AG részvényeire, amely a MediaMarkt és a Saturn áruházakat működteti. A kínai cég vállalta, hogy legalább három évig megőrzi a jelenlegi munkavállalói feltételeket, valamint a működési megállapodásokat, a kollektív szerződéseket, a telephelyeket, és biztosítja a munkavállalói képviseletet a felügyelőbizottságban, erről az Economx is beszámolt.
A német Bild magazin most azt írta, hogy
Kapcsolódó
a német szövetségi versenyhatóság áldását adta a tranzakcióra.
A hivatal elnöke, Andreas Mundt kiemelte, hogy mivel a JD.com eddig csak csekély jelenléttel rendelkezett Németországban, a felvásárlás nem vet fel versenyjogi aggályokat. A hatóság azonban felhívta a figyelmet, hogy a biztonságpolitikai szempontok vizsgálatát a gazdasági minisztérium végzi, és valószínű, hogy az EU-nak is jóvá kell hagynia az üzletet.
Szakértők azt valószínűsítik, hogy
a hatóságok már nem emelnek komoly kifogást az üzlet ellen, a felvásárlás 2026 elejére befejeződhet.
A tranzakció értéke 2,23 milliárd euró, a JD.com leányvállalata, a Jingdong Holding Germany GmbH részvényenként 4,60 eurót kínált.
A felvásárlás hosszú távú hatásai azonban még bizonytalanok: nem világos, hogy a jól ismert kereskedelmi márkák, a MediaMarkt és a Saturn megmaradnak-e a jelenlegi formájukban, vagy később összevonják, esetleg újrapozicionálják azokat.
A JD.com, Kína legnagyobb kiskereskedője évi 140 milliárd eurós forgalommal, elsősorban az online kereskedelem és a gyors szállítási láncok specialistája. A cég várhatóan digitális fejlesztésekkel és javított logisztikai struktúrával erősíti majd a MediaMarkt és a Saturn működését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar