A Media Markt és a Saturn áruházláncokat működtető düsseldorfi Ceconomy holding bejelentette:
előrehaladott tárgyalásokat folytat a kínai JD.com-mal egy lehetséges felvásárlásról.
Kapcsolódó
A JD.com, Kína egyik legnagyobb online kereskedelmi vállalata részvényenként akár 4,60 eurót is kínálhat a Ceconomy papírjaiért, jelenleg 4,29 eurón forognak a tőzsdén. A német n-tv.de szerint ugyanakkor még nem született végleges megállapodás.
A Media Markt és Saturn alapító családja, a Kellerhals-dinasztia - amely a Convergenta nevű pénzügyi cégen keresztül közel 30 százalékos részesedéssel rendelkezik - egyelőre nem kommentálta az ügyet. A kisebb részvényesek, köztük a Haniel, Meridian, Beisheim és Freenet sem nyilatkoztak.
- Ha létrejön az üzlet, a JD.com hozzáférhet Európa egyik legnagyobb elektronikai webáruházához, valamint körülbelül ezer fizikai üzlethez, amelyek számos országban vannak jelen.
- A Media Markt és Saturn összesen mintegy 50 ezer embert foglalkoztat.
A Ceconomy legutóbb 22,4 milliárd euró árbevételt ért el, ebből 5,1 milliárd online értékesítésből származott.
Az anyavállalat jelenleg ideiglenes vezetéssel működik, miután korábbi vezérigazgatója, Karsten Wildberger áprilisban távozott, hogy csatlakozzon Friedrich Merz kancellár kabinetjéhez.
A JD.com korábban már próbálkozott európai terjeszkedéssel: a brit Currys elektronikai lánc felvásárlásáról is tárgyalt, de az egyeztetések nem vezettek eredményre. A Ceconomy azonban vonzóbb célpont lehet: a vállalat kiterjedt bolthálózata és fejlett raktárlogisztikája kulcsszerepet játszhat a kínai cég európai jelenlétének megerősítésében.
Magyarországon az első Media Markt 1997-ben nyílt meg az Europark bevásárlóközpontban, az üzlet 2004 és 2012 között Saturnként működött. Jelenleg közel 40 Media Markt áruház van az országban, így a hálózat hazánk egyik legnagyobb elektronikai áruházláncának számít.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító