Jens Stoltenberg a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyőződése, hogy az orosz fegyveres erők győzelmet arathatnak az ukrajnai hadszíntéren, és éppen ezért el kell juttatni hozzá azt az üzenetet, hogy Oroszország nem fog győzni.
Minél világosabban üzenjük ezt meg szavakban és cselekedetekkel, annál nagyobb valószínűséggel jön rá Putyin elnök is arra, hogy nem győzhet, és tárgyalnia kell egy olyan békéről, amely biztosítja Ukrajna fennmaradását szuverén, független országként
– fogalmazott a vasárnapi BBC-interjúban a NATO-főtitkár.
Arra a felvetésre, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelenlegi álláspontja szerint Ukrajna egy centiméternyi területet sem adhat fel, Stoltenberg hangsúlyozta: a legtöbb háború tárgyalóasztalnál ér véget, de az, hogy a tárgyalóasztalnál mi történik, nagyon szoros összefüggésben van a hadszíntéri helyzettel.
Végső soron Ukrajna feladata lesz annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó, de hozzá kell segíteni ahhoz, hogy olyan helyzetbe kerüljön, amelyben lehetségessé válik számára, hogy elfogadható eredményeket érjen el a tárgyalóasztalnál – mondta a NATO főtitkára.
Hozzátette: Oroszországot Ukrajna katonai segélyezésével lehet rábírni arra, hogy üljön tárgyalóasztalhoz és fogadjon el egy olyan megoldást, amelynek alapján Ukrajna független, demokratikus európai ország marad.
A szélesebb értelemben vett biztonsági kihívásokról szólva Stoltenberg elmondta: a NATO továbbra is regionális védelmi szerveződés, amely azonban most már globális kiterjedésű fenyegetésekkel kénytelen szembesülni, és ezt az ukrajnai háború is egyértelműen demonstrálja.
Kína például segítséget nyújt az orosz hadigazdaság működtetéséhez, és ennek fejében Oroszország zálogba adja saját jövőjét Pekingnek
– fogalmazott a NATO-főtitkár.
Mindemellett igen jelentős haditechnológia-csere zajlik Oroszország és Irán, illetve Oroszország és Észak-Korea között is, jelezve, hogy mind szorosabb szövetség formálódik önkényuralmi hatalmak között – mondta Jens Stoltenberg a vasárnapi BBC-interjúban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott