Péntek reggel a NATO radarjai észlelték, hogy egy orosz Il-20M típusú gép Kalinyingrádból nyugat felé indult anélkül, hogy benyújtotta volna a repülési tervét vagy rádiókapcsolatot létesített volna. A gép transzponderje is ki volt kapcsolva – írja a Bild.
A NATO egységét német idő szerint 9 óra 16 perckor riasztották. Mindössze 16 perccel később két Eurofighter emelkedett a levegőbe.
Kapcsolódó
A gépek vizuálisan azonosították az orosz kémrepülőt, és fényképes dokumentációt is készítettek.
Az Il-20M a német vadászgépek ellenére továbbra is nyugat felé haladt. Usedom szigetétől 40 kilométerre azonban a gép irányt váltott, és észak felé vette az irányt.
A német légtér sértetlen maradt, a manővert azonban a katonai szakértők egyértelmű provokációként és a NATO reakcióképességének teszteléseként értelmezik.
Katonai források szerint ez már a kilencedik hasonló elfogási művelet 2025-ben.
Svédország rakétákkal célozná meg Oroszországot
Svédország búcsút int a katonai semlegességnek – nemcsak védekezni akar, hanem már Oroszországon belül is képes lenne csapást mérni.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson