Margus Tsahkna észt külügyminiszter közlése szerint három orosz MiG-31-es vadászgép lépett be engedély nélkül Észtország légterébe a Finn-öböl felett, és összesen 12 percig voltak ott.
„Oroszország idén négyszer sértette meg az észt légteret, ami önmagában elfogadhatatlan, de a mai jogsértés, amelyben három vadászgép lépett be a légterünkbe, példátlanul arcátlan” – mondta a tárcavezető.
A szabálysértés idején a vadászgépek nem álltak kétirányú rádiókapcsolatban az észt légiforgalmi irányítással sem. A repülőgépeknek nem volt repülési tervük, a transzpondereik ki voltak kapcsolva – írja az észt közszolgálati sajtó.
A lap is emlékeztet rá, hogy korábban is voltak behatolások Észtország légterébe, ezek azonban kevesebb mint egy percig tartottak, idén két korábbi légtérsértés volt, ami négy percig tartott.
A Politico arról számolt be, hogy „a helyzetről tájékoztatott források” szerint olasz F-35-ös repülőgépeket indítottak az Ämari légibázisról, hogy visszaszorítsák az orosz vadászgépeket.
Rendkívüli kormányülés Lengyelországban, orosz drónok csaptak le
Megsértette Lengyelország határát több orosz drónnak vélt tárgy. A lengyel kabinet összeült, a légteret lezárták.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok