Az USA függetlenségének 250. évfordulóján az Egyesült Államok alelnöke arról beszélt szombaton New Yorkban, hogy most vannak olyan megszállottak, akik Amerika nemzeti nagysága helyett "az ország töketlenségeiről beszélnek egy prédikátor dühével és buzgalmával”. Ezzel óhatatlanul is felhívta a világ figyelmét arra, hogy a hónapok óta tervezett, gigantikus állami ünnepségsorozat – amelynek programjait tegnap sorra mondták le a hőség miatt, – valójában egyre feszülő belpolitikai hangulatban zajlik.
"Ezek a manipulátorok félreértik Amerika lényegét, ezért a polgároknak el kell utasítaniuk a hazájukra vonatkozó kétdimenziós szemléletet" – adta ki az irányt a Stern magazin szerint.
Emlékezetes, JD Vance az áprilisi választások hetében tett látogatást Budapesten, ahol Orbán Viktor kampányeseményén szólt a nemzetközi patrióta mozgalom küldetéséről, a volt miniszterelnök nagyságáról, bár utóbb a Karmelitában tartott sajtótájékoztatón előre bocsátotta: bárki is nyeri a választást Magyarországon, az USA együttműködik vele.

Még az űrből is látszott, menekült a tömeg
Július 4-én több mint 20 ország vitorláshajói érkeztek a Vance rendhagyó felszólalását visszhangzó kikötőbe, ahol lopakodó bombázóval felvezetett katonai repülőgépek, a haditengerészet műrepülői is díszbemutatót tartottak, de például az újabb houstoni világbajnoki mérkőzés előtt a Nemzetközi Űrállomáson lévő űrhajósok ünnepi üzenetét is kivetítették a stadionban.
Este pedig Donald Trump politikai hangulatú fellépése és a „világ legnagyobb tűzijátéka” következett volna a washingtoni National Mallon, ám a hőség miatt meghiúsult tömegprogramok után éjszaka egy hatalmas vihar miatt kellett hirtelen, a program kezdetén kiüríteni a teljes, több tízezres közönséget a térről – írja a Spiegel. Így az elnök sem tudta előadni üzeneteit a népének, csak ottani idő szerint este 11 körül. Felidézik: a republikánus államférfi egy gigantikus diadalívet akar építeni Washingtonban, majdnem háromszor olyan magasat, mint a Brandenburgi kapu, amivel saját maga előtt tisztelegne.
A demokrata államok inkább meg sem jelentek
Trump előzőleg a „halálos kommunista fenyegetésre” figyelmeztette az ünneplőket, amelyet az amerikai nemzet függetlensége elleni, „megújult támadásnak” tart – a Demokrata Párt baloldalát emlegeti kommunistáknak, mióta sikert arattak a novemberi félidős választások előválasztásain, és már nyíltan autoriter rezsimként emlegetik a kormányát.
Ám a népszerűségi mutatói vészesen zuhannak: egyre többen kritizálják a bevándorlási politikáját, iráni fellépését, a személyes hatalmának kiterjesztésére irányuló kísérleteket és a családja növekvő vagyonát. A nemzeti ünnepre több demokrata vezetésű állam eleve elutasította a delegációk küldését, és zenészek, sztárok is visszamondták a szereplést pártpolitikai aggályok miatt. A nyár további részében várhatóan ráfordul a közhangulat a félidős választásokra, ahol egyre nagyobb a tét a nemrégiben 80. születésnapját ünneplő világvezetőnek.
„Öljük meg Trumpot!”
Az amerikai ünnepléssel egy időben megkezdődött az amerikai-izraeli támadás során Iránban február végén elesett Ali Khamenei ajatollah legfőbb vezető hatnapos temetési szertartása Teheránban, ahová hatalmas tömegek, köztük a Hamász radikális iszlamista csoport és a Hezbollah milícia képviselői érkeztek, miután az eseményt az Iszlám Köztársaság erődemonstrációjának hirdették meg az ellenségekkel szemben. A hatóságok 15-20 millió ember részvételére számítanak a jövő csütörtöki temetésen, amire a törékeny tűzszünet és az iráni háború befejezésére irányuló, diplomáciai erőfeszítések hátterében kerül sor. A hangulat máris nagyon feszült: a mecsetkomplexumba zsúfolt gyászolók azt hangoztatták, hogy a 35 évnyi uralkodás után 86 évesen likvidált vezető mindannyiuk apja volt, ezért elkeseredettségükben a „Halál Amerikára!” és a „Bosszú, bosszú!” skandálása mellett futótűzként terjedt az „Öljük meg Trumpot!” harci kiáltás is – idézi a német sajtó.
