A megszokottnál ötvenszer több tűzijátékot terveznek fellőni az amerikai nemzet 250. születésnapi ünnepségén, az elnök megrendelése szerint az eddigieknél kétszer hosszabb és jóval költségesebb állami showműsor olyan lesz, „amilyet a világ még soha nem látott”.
A tervek szerint több mint 860 ezer rakétát használnak, hogy Trump kérésére Guinness-rekordot állítsanak a legnagyobb tűzijáték-bemutató kategóriájában – írja a The Washington Post.
A korábbi években megrendezett Függetlenség napján eddig 17-20 ezer darab lövedéket füstöltek el, a bemutatók költsége körülbelül 270 ezer dollár (körülbelül 83 és félmillió forint) volt, és az esemény nem tartott tovább 20 percnél.
Az idei tűzijátékot több mint 50 teherautó szállítja Washingtonba, amit a Lincoln-emlékmű Tükörmedencéjéből, a West Potomac Parkból és a Potomac folyón nyolc uszályról indítanak majd el.
A Fehér Ház által felkért szervező, a Freedom 250 azt nem akarta elárulni a lapnak, hogy a gigantikus látványshow ezúttal mennyibe fog kerülni az amerikai adófizetőknek, mondván, hogy még tervezik a programot. Ahogy a bemutatóért felelős pennsylvaniai székhelyű Pyrotecnico cég sem mondott összeget, viszont kiemelték, hogy az ünnepi tűzijáték nemcsak
"egy generációnként egyszer előforduló hazafias látványosság",
hanem a tűzijátékok történetében mérföldkőnek számító pillanat lesz.
A Guinness Rekordok Könyve szerint a jelenlegi csúcs a 2016-os manilai szilveszteri rendezvényen felbocsátott, körülbelül 809 ezer tűzijáték volt – a bemutató valamivel több mint egy órán át tartott, és szakadó esőben zajlott.
