Miközben az USA új megállapodást kötött Ukrajnával, JD Vance szerint Donald Trump ugyan próbálkozik, de a béke egyelőre csak álom. ...
Ha a helyzet tovább tart, az ukránok nem fogják megnyerni a háborút, jelentette ki J.D. Vance annak a mindinkább terjedő elméletne ...
Bíznak a britek az amerikai félben, és meggyőződésük, hogy heteken belül meglesz a gyümölcse a tárgyalásoknak, amelyek a két orszá ...
Scott Bessent, amerikai pénzügyminiszter szerint minden készen áll a természeti erőforrásokról szóló ukrán megállapodást megkötésére, azonban Zelenszkij ellehetetlenítette a „világ legegyszerűbb egyezségét”, amikor a Fehér Házban összeveszett az amerikai elnökkel.
Szerző(k): Kiffer AnnaA tíz hete hivatalban lévő amerikai elnök szeret dolgozni, és szerinte sokan szeretnék, ha egy harmadik ciklusban is elnök lenne. Ehhez alkotmánymódosításra vagy annak megkerülésére lenne szükség.
Szerző(k): T. E.Vizsgálatot indított a Fehér Ház annak kiderítésére, miként kerülhetett bele egy újságíró abba a Signal-beszélgetésbe, amelyben vezető tisztségviselők a jemeni húszik elleni légicsapások terveit vitatták meg. Franciaországban 31 ország részvételével tartottak csúcstalálkozót az ukrajnai háború kapcsán. Aleksandar Vucic szerb elnök pedig szelíd dorgálást kapott Brüsszelben. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennGrönland korábban is megélte történelme során, hogy el akarták szakítani Dániától, most is erre történik kísérlet az amerikaiak részéről. Közben az Európai Unió mellszélességgel kiáll az autonóm terület mellett. Most éppen JD Vance amerikai alelnök próbált meg dicsőségesen bevonulni.
Szerző(k): L. K.