A november elsejei Mindenszentek előtti estén szokás tartani szerte a világban a Halloweent, amit a hagyomány a körülbelül kétezer éves, kelta Samhain ünnephez köt, amely az aratás és a tél közötti átmenetet jelképezi. A legenda szerint ekkor nyílik meg a „másvilág” kapuja – az élet és a halál közötti határ.
A Magyarországon is elterjedt halloween-i események részeként nyilvános programokat hirdetnek a szórakozóhelyek, és amerikai mintára az is gyakori, hogy jelmezbe öltözött gyerekek járnak házról házra, ahol édességet gyűjtenek, mókás feladatokat oldanak meg.
A Nemzetközi Ördögűzők Szövetsége viszont határozottan ellenzi a „szentségtelen” Halloweent, és óva intenek attól, hogy a „sátánisták által elterjesztett, globális pogány ünnepet” bármilyen módon éltessék az emberek.
Mértéktelen fogyasztás, hátborzongató élvezet
Halloween éjszakája semmiképp nem világi ünnep, hanem egy olyan vallási fesztivál újjáéledése, ami az ördög követői számára a legfontosabb, akik mágikus rituálékat végeztek állat-, sőt, emberáldozatokkal – nyilatkozta Francesco Bamonte alelnök.
A Spiegel idézi: a katolikus ördögűző szerint a Halloween dicsőíti a csúnyaságot, és ünnepli a hátborzongatót, a sötétet, rettegést keltve a legkisebb gyermekekben, akik utána rémálmoktól szenvedhetnek.
A világszövetség aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az esemény a „kereskedelmi gépezet részeként” a mértéktelen fogyasztást népszerűsíti, és a helyi hagyományok, a vallási érzékenységek figyelembevétele nélkül hódít a társadalmakban.
A sötétséget népszerűsítik az iskolákban is
Külön kitértek arra, hogy az iskolákban, óvodákban is egyre gyakrabban rendeznek Halloween-ünnepségeket, ami meglátásuk szerint „a lelkiismeret súlyos elsötétülésének jele”.
Ehelyett az erőszakmentességet, a békét, a szépséget és a harmónia értékeit kellene népszerűsíteni az oktatási intézményekben is – vélekednek.
Ezért arra ösztönzik a keresztényeket, hogy idén fordítsanak az eddigieknél is nagyobb figyelmet a katolikus Mindenszentek ünnepére, ami „a szentek ragyogó arcát mutatja be” az új generációknak a „félelmetes halloweeni maszkok" helyett – fogalmaztak.
Rángatóznak, csapkodnak: démoni hatás vagy elmebaj?
A Nemzetközi Ördögűzők Szövetségét 1990-ben hat pap alapította, a Vatikán 2014-ben ismerte el hivatalosan a szervezetet, amelynek körülbelül 900 aktív ördögűzője és 130 segédje van. Az ördögűzés a gonosz erők és szellemek rituális kiűzése az emberekből, élőlényekből vagy tárgyakból. Számos kultúrában a mai napig léteznek ilyen gyakorlatok, céljuk a holisztikus megtisztulás és gyógyulás, Isten közreműködésével – részletezi a német lap. Az ördögűzők azokat, akik rángatóznak, sikoltoznak és csapkodnak a rituálék során, a démonok megszálltjainak tekintik, bár az orvostudomány szerint az érintettek gyakran inkább mentális betegségtől szenvednek.Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik