Hszi Csin-ping kínai, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető Pekingben egy katonai parádén tárgyaltak, és egy ponton az extrém hosszú, 150 évnyi élettartam is szóba került.
A Bloomberg arról ír, hogy a matuzsálemi korról szóló beszélgetés élőben hangzott el annak ellenére, hogy Kína szigorú ellenőrzést gyakorol a külföldre közvetített információk és üzenetek felett.
A második világháborút lezáró japán kapituláció 80. évfordulójára rendezett eseményen a hangfelvétel kevesebb mint egy percet rögzített a hosszú élettartamról szóló beszélgetésből, melyből az alábbiak derültek ki:
A párbeszéd során Hszi Csin-ping mandarin nyelven azt mondta: „manapság” és „70 év”. A tolmács ezután továbbította szavait, és oroszul hozzátette:
„Régen az emberek ritkán éltek 70 évig, de ma, 70 évesen még gyerek vagy.”
Putyin erre úgy felelt, hogy „a biotechnológia fejlődésével az emberi szervek folyamatosan átültethetők lennének, lehetővé téve az emberek számára, hogy hosszabb ideig éljenek, sőt akár a halhatatlanságot is elérjék”.
Az előrejelzések szerint ebben az évszázadban van esély 150 éves korig élni.
– jelezte Putyinnak Hszi.
A Bloomberg megjegyzi, hogy az életkor és az egészségi állapot mindhárom vezető számára érzékeny kérdésnek számít, és eddig egyikük sem nevezett meg egyértelmű utódot. A 72 éves Hszi eltörölte az elnöki mandátumok korlátozását, és 2027-ben akár negyedik ciklusába is belevághat. A szintén 72 éves Putyin megváltoztatta az orosz törvényeket hatalmának meghosszabbítása érdekében.
Ám a 41 éves Kim Dzsongun magával hozta lányát Pekingbe, ami olyan találgatásoknak adott táptalajt, miszerint a diktátor őt készíti fel örökösének.
Hszi diktátorpartit rendezett, Putyin kiszabadult, Trump dühös pankrátorként szentségelt
Kína mindent bedobott, hogy megmutassa a világnak, ki az új főnök a globális porondon. Ehhez persze az is kellett, hogy az amerikai elnök a kereskedelmi vámtarifáival Peking karjaiba lökje az országokat. Donald Trump sem maradt csendben. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban