Új műholdfelvételek alapján egy hatalmas, kör alakú antennaszerkezet építése már két éve folyamatosan zajlik Oroszországban, és a helyszín mindössze 25 km-re fekszik a NATO-határtól – adta hírül a lengyel Onet.
A Tochnyi.info oknyomozó portál azt írja, miközben a világ a béketárgyalásokra összpontosít, Oroszország egy nagy lehallgatóállomás építésébe fogott. Ráadásul a Csernyahovszk közelében, a Königsberg megyében fellelhető titokzatos létesítmény hamarosan el is készül.
A Putyin „óriásfüleként” is emlegetett titkos építmény elvileg lehetővé teszi az orosz állam számára, hogy hírszerzési információkat gyűjtsön a NATO-erők kommunikációjáról, mozgásáról és technológiájáról – összhangban az orosz elektronikus hadviselés doktrínájával.
A hidegháborúból ismert hasonló létesítmények hatótávolsága több ezer kilométer.
Ennélfogva a Vlagyimir Putyin elnök irányította ország képes lesz megfigyelni az elektronikus kommunikációt, elsősorban Kelet-Európa érzékeny területein, beleértve Lengyelországot és a balti államokat is, s gyaníthatóan Magyarországot is.
Bár a Google Térképen is látszik a rejtély övezte létesítmény, ráközelítve azonban a műholdképére, nagyon úgy fest, csak kitakarva mutatják az objektumot.
A létesítményen még 2023 márciusában kezdődtek a munkálatok. Azóta az oroszok számos munkával haladtak: földmunkát végeztek, fákat irtottak ki és kerítéseket építettek. Tavaly pedig utakat építettek a létesítményhez.
A kör szimmetriája, a körülötte létrehozott biztonsági zóna és a közepén kijelölt különleges terület arra utal, hogy egy kör alakú antennatömbként (CDAA) ismert objektumot építenek. Ez egy körantenna – egy katonai rádiófelderítő és kommunikációs rendszer. Egy ilyen telepítés frekvenciatartománya néhány MHz-től 28 MHz-ig terjed
– ismertette az idézett platform, amely szerint a területet jelenleg fal veszi körül, kívül antennaárbócok utáni ásatások láthatók. Legalább hat gyűrű is látható a telepítés körül.
Elkészülte után a létesítmény, amelynek átmérője több száz métertől 1 km 600 méterig terjedhet, jelentősen nagyobb lesz, mint a hasonló típusú társai, amelyek átmérője körülbelül 400 méter. Ezt a típusú antennarendszert „Wullenwever” névvel is illetik.
Kapcsolódó
A portál részéről azt feltételezik, az alaszkai és a washingtoni csúcstalálkozók közepette valójában Putyin hosszú távú játékot űzhet a Nyugattal.
Putyin hívása után Orbánt győzködhette Trump, hogy ne ágáljon Ukrajna unió tagsága ellen
Budapest ismét felmerült a Putyin-Zelenszkij csúcs lehetséges helyszínéül. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében