Oroszország elsőként vetheti be a nukleáris fegyvereket, amennyiben olyan agressziónak van/lesz kitéve, amely magát az állam létét fenyegeti – jelentette ki az orosz állami hírügynökség, a TASS szerint Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök kedden egy orosz állami rendezvényen.
Dmitrij Medvegyev még ezt is tudta cifrázni azzal, hogy hozzátette: az atomfegyverek létfontosságúak Oroszország számára, lényegében ez az összetartó kapocs.
Oroszország mint a földkerekség legnagyobb országának létezése szempontjából az atomfegyverek felbecsülhetetlen jelentőséggel bírnak. Lehetnek eltérő nézeteink a nukleáris fegyverekről, ezek az országunkat összetartó erőt jelentik
– fogalmazott a volt orosz kormányfő, aki szerint mindez más államokra is igaz, ezért törekszenek arra, hogy ők is atomfegyverekkel rendelkezzenek.
Dmitrij Medvegyev utalt az úgynevezett orosz nukleáris doktrínára, amely úgy fogalmaz: a nukleáris fegyvereket abban az esetben lehet bevetni, amennyiben az Orosz Föderáció ellen fegyveres agressziót, tömegpusztító fegyvereket alkalmaznak, úgy, hogy ez az orosz állam létét fenyegeti.
Vagyis a biztonsági tanács elnökhelyettesének szavai alapján nem kell kifejezetten atomfegyverrel támadni Oroszországot, hogy atomcsapás legyen az oroszok válasza. Tehát az atomfegyvereket nem kezdeményező jelleggel, hanem reakcióként alkalmaznák az oroszok, ha kialakulna egy ilyen szituáció.
Dmitrij Medvegyev kiemelte: Oroszország védelmi stratégiája értelmében mindezt potenciális ellenfeleiknek nem szabadna alábecsülniük. „A nyugati elemzőknek és parancsnokoknak, azaz a nyugati katonai és politikai vezetésnek egyszerűen meg kell értenie a szabályainkat és a szándékaikat” – zárta gondolatait a volt orosz elnök.
Medvegyev nem először fenyeget rakétacsapással
Dmitrij Medvegyev márciusban már egyszer bevetette az atomfenyegetést, a Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsra reagálva. Ekkor azt mondta: a Vlagyimir Putyinnal szembeni elfogatóparancsnak szörnyű következményei lesznek, ugyanis a Nemzetközi Büntetőbíróság egy olyan atomhatalmat akar bíróság elé állítani, amely nem is része a büntetőbíróságnak.
Szörnyű következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának
– közölte szó szerint Dmitrij Medvegyev.
A Nemzetközi Büntetőbíróság még március 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnök ellen, mert a testület szerint alapos a gyanú, hogy személyes büntetőjogi felelősség terheli Vlagyimir Putyint ukrán gyerekek kényszeráttelepítése miatt, ami háborús bűncselekmény.
Dmitrij Medvegyev hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság hitelessége már akkor megszűnt, amikor nem tett semmit az Egyesült Államok afganisztáni és iraki háborús bűntetteinek kivizsgálására. Hozzáfűzte, a NATO nem fog háborút indítani, ha egy orosz hiperszonikus rakéta csapást mér a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra. Szerinte a Nemzetközi Büntetőbíróság bírái túlértékelik szerepüket, amikor eljárást indítanak a legnagyobb atomhatalom ellen.
Mindenki Isten és a rakéták figyelő szeme előtt jár. Teljes mértékben elképzelhető egy célzott csapás egy Onyiksz hiperszonikus robotrepülőgéppel az Északi-tengerről a hágai bíróság épületére. Lelőni, sajnos, nem lehet. A bíróság pedig csak egy szánalmas nemzetközi szervezet – írta Dmitrij Medvegyev, arra biztatva a bírákat, hogy „alaposan kémleljék az eget”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!