Oroszország elleni hadüzenettel érne fel, ha hivatalosan brit katonákat vezényelnének Ukrajnába – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese Rishi Sunak brit miniszterelnök ukrajnai látogatását kommentálva pénteken a Telegram-csatornáján.
„Rishi Sunak brit miniszterelnök Kijevbe utazott, hogy aláírjon »egy történelmi biztonsági megállapodást«. Vajon hogy vélekedne a nyugati közvélemény, ha a brit delegáció Kijev központjában kazettás bombatűz alá kerülne, ahogyan az a mi Belgorodunkban történt a civilekkel?” – tette fel a kérdést a volt elnök és kormányfő, hozzátéve:
És még valami: remélem, örök ellenségeink, az arcátlan britek felfogják, hogy hivatalos katonai kontingensük Ukrajnába vezénylése hadüzenetet jelentene hazánknak.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján Moszkva felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a nyugati országok szemet hunynak az Oroszország ellen elkövetett ukrán „terrorista bűncselekmények” és afelett, hogy Kijev azzal fenyegetőzik, a támadásokat más orosz városokra is kiterjeszti.
Kifogásolta, hogy sem a NATO, sem az EU képviselői nem ítélték el a 25 halálos áldozattal és 109 ember sebesülésével járó, december 30-i Belgorod elleni ukrán rakétatámadást, és az ENSZ, az EBESZ vezetése is csak általános jellegű felhívásokra szorítkozott.
Az orosz védelmi minisztérium által pénteken kiadott heti hadijelentés szerint az orosz hadsereg január 6. és 12. között 23 csoportos csapást hajtott végre nagyhatótávolságú, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel, köztük a Kinzsal hiperszonikus rakétarendszerrel ukrán hadiüzemekre, valamint az ukrán fegyveres erőkre, a „nacionalista alakulatokra és a külföldi zsoldosokra”. Ebben az időszakban az összefoglaló értelmében öt frontszakaszon 41 támadást és ellentámadást vert vissza, megakadályozott több partraszállási kísérletet a Dnyeper szigetein és folyam bal partján, valamint kedvezőbb állásokat foglalt el Zaporizzsja megyében.
Az ukrán veszteségek orosz szemüvegen keresztül
A jelentés szerint az ukrán fél vesztesége az érintkezési vonal mentén a hét folyamán mintegy 4720 katona volt, akik közül a legtöbben, több mint 1785-en a Donyeck környékén vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. A legtöbb rohamot, 27-et a kupjanszki frontszakaszon kísérelte meg az ukrán fél. Ugyanitt 35 ukrán katona adta meg magát a héten orosz fogságba került 48-ból.
Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között nevezett meg egyebek mellet tíz lőszerraktárt, egy rádióelektronikai harcközpontot, egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépet, egy Mi-8-as helikoptert, 15 harckocsit, 60 páncélozott harcjárművet, 15 motorcsónakot, HIMARS és Uragan sorozatvető 35 rakétákát, hat Neptun hajóelhárító rakétát, két MALD irányított levegő-levegő rakétát és 161 drónt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Kevesebb a túlzsúfolt lakás Európában és Magyarországon is