A pozsonyi kormány a szlovák Biztonsági Tanács ülése után nem hirdetett rendkívüli helyzetet: Robert Kalinák védelmi miniszter szerint nem korlátozásokra van szükség, hanem arra, hogy lenyugtassák a társadalmat. Mindemellett fokozzák az alkotmányos tisztviselők és az esetlegesen fenyegetett csoportok és személyek, köztük az újságírók védelmét.
Matus Sutaj Estok ezután arra szólította fel a médiát, hogy ne adjon teret az összeesküvés-elméleteknek a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban. Egyúttal elutasította, hogy a rendvédelmi erők nem megfelelően jártak el a nyitrabányai (handlovai) kihelyezett kormányülésen – számolt be a Parameter.sk.
Kapcsolódó
A szlovák belügyminiszter szerint az elkövető nem tagja semmilyen szélsőséges politikai csoportnak. Elmondása szerint szándékos emberölés kísérletével gyanúsítják a tettest, akinek politikai indítékai voltak.
Megerősíthetem, hogy a gyanúsított nem tagja semmilyen radikális politikai csoportosulásnak, sem baloldalinak, sem jobboldalinak. Magányos farkasról van szó, aki tettére az elnökválasztás után szánta el magát, mivel nem volt elégedett a választások eredményével. A gyanúsított az elmúlt évtől kezdve több kormányellenes tüntetésen vett részt. Megerősíthetem, hogy a gyanúsított az előző, nagyszombati régióban tartott kihelyezett kormányülés elleni demonstráción is részt vett
– közölte Matus Sutaj Estok, aki a ta3 tudósítása alapján bejelentette, hogy a Főügyészség embargót rendelt el a merénylet kapcsán után büntetőeljárással összefüggésben, vagyis egyelőre nem közölnek részleteket a vizsgálattal kapcsolatban. Ugyanakkor megerősítette, hogy a rendőrség a támadásnak csak egy változatával dolgozik.
Az elkövetőt gyilkossági kísérlet előre kitervelt bűntettével vádolják – jelentette ki a szlovák belügyminiszter, akit a sajtótájékoztatón arról is kérdeztek az újságírók, hogy a történtek után kilátásba helyezi-e a lemondását, amire úgy reagált, hogy nincs a székéhez ragasztva.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban