Emmanuel Macron francia elnök a Le Figaro című napilap internetes oldalán vasárnap este megjelent interjúban azt mondta:

Franciaország és Nagy-Britannia egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúrában.

Az ellenségeskedések beszüntetése a francia elnök szerint

kezdetben nem érintené a szárazföldi harcokat, mert tűzszünet esetén nagyon nehéz lenne ellenőrizni, hogy a frontvonalat tiszteletben tartják-e. 

Egy ilyen fegyverszünet előnye, hogy ellenőrizni tudjuk, jóllehet a front a Párizs-Budapest-távolságnak felel meg - idézte az MTI a francia elnököt, aki kiemelte, hogy az európai csapatok bevetésének lehetősége, amelyben Franciaország és Nagy-Britannia kész részt venni, csak egy második szakaszban következne.

A következő hetekben nem lesznek európai csapatok Ukrajnában

- jelentette ki Emmanuel Macron. Szerinte a kérdés az, hogyan tudják ezt az időt kihasználni arra, hogy

  • megpróbáljanak egy betartható tűzszünetet elérni, több hétig tartó tárgyalásokkal,
  • majd a béke aláírása után, csapatok küldésével.

„Mi békét akarunk. De nem akarjuk mindenáron, garanciák nélkül” - hangsúlyozta Macron hozzátéve: Párizs és London azt szeretné, hogy az Egyesült Államok valamilyen formában védelmet nyújtson a békemegállapodás után Ukrajnába küldendő csapatok számára, ha az oroszok célba vennék őket.

Francia diplomáciai források szerint Párizs és London arra is törekszik, hogy helyreállítsa a párbeszédet Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, akik pénteken hevesen konfrontálódtak washingtoni találkozójukon.

A francia elnök úgy vélekedett, hogy a következő napokban újra kell indítaniuk a dolgokat.

Az interjúban utalt az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozójára is, amelynek célja, hogy a katonai kiadások növelésével előkészítse az európai védelem megerősítését. Ennek kapcsán azt mondta, azt mondta: az elmúlt három évben az oroszok a GDP-jük 10 százalékát költötték a védelemre. Fel kell tehát készülnünk a folytatásra, a GDP 3 vagy 3,5 százaléka körüli célt kitűzve.

Emmanuel Macron úgy vélekedett, hogy

az Európai Bizottságnak javaslatokat kellene tennie a katonai erőfeszítések finanszírozására, akár a meglévő források felhasználásával, akár közös hitelfelvétellel. Első körben valószínűleg legalább 200 milliárd eurót kell tudnunk majd beruházni.

A francia elnök megerősítette, hogy párbeszédet kíván nyitni más európai államokkal Franciaország nukleáris elrettentő erejéről, de annak legfőbb elvei nem változnak, azaz a francia köztársasági elnök teljesen szuverén és bizalmas döntése a nukleáris fegyverek bevetése.

Keir Starmer brit miniszterelnök korábban már bejelentette: Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó tervek kidolgozásához.