Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy közvetlenül az Orbán Viktorral való találkozása előtt egy beszédet fog tartani az aktuális világpolitikai kihívásokról.
A nagy bizonytalanság közepette, amikor világunk a legnagyobb kihívásokkal néz szembenézve, ma este 8 órakor beszédet intézek önökhöz
– írta az X-en Macron. A francia államfő pont fél órával azelőttre időzítette a szerdai beszédét, hogy az Elysée-palotában fogadná a magyar kormányfőt. Sajtóinformációk szerint Orbán Viktor fél kilenckor érkezik a vacsorára, mely után nem terveznek közös sajtótájékoztatót.
Jön az uniós hitel?
A magyar miniszterelnököt egy nappal a Brüsszelben esedékes rendkívüli uniós csúcs előtti napra invitálta Párizsba a francia elnök. Az EU-s találkozón az USA külpolitikai fordulatának következményein kívül elsősorban az Oroszországgal szemben hozott szankciók meghosszabbítása lesz majd napirenden. Illetve csütörtökön dönthetnek a védelmi kiadások emeléséről, így az Európai Bizottság 150 milliárd eurónyi (157,76 milliárd dollár és 59 735 milliárd forint) közös hitelfelvételre vonatkozó javaslatáról, amit az Európa védelmi képességeinek növelésére irányuló, összesen 800 milliárd eurós finanszírozási erőfeszítés részeként vennének fel a blokk országai.
Orbán Viktor azzal fenyegetőzik, hogy ismét megfogja vétózni az Oroszországgal szembeni szankciók meghosszabbítását. Azonban a vezető európai lapok szerint jelen esetben nem fog élni a vétójogával.
Orbán Viktor szerint már megszokottá válik, hogy telefonon értekezik Trumppal
Orbán Viktor szerint jó Magyarország és Észak-Macedónia gazdasági kapcsolata, és Szerbiával együtt egy egységes gazdasági erővé kellene összeszervezni ezt a térséget. Az észak-macedón kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy már nincs hírértéke annak, hogy Trumppal beszél, mert ez már megszokott. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket