Egy egészségügyi szakértő szerint komoly egészségi problémák állhatnak Donald Trump nyilvános viselkedése mögött. Adam James gyógytornász egy politikai műsorban beszélt arról, hogy a volt elnök állapota szerinte aggasztó jeleket mutat, és akár súlyos neurológiai betegségre is utalhat – írja a Daily Star.
Trump egészségével kapcsolatban az elmúlt időszakban több találgatás is született. A szemfülesek többször furcsa zúzódásokat vettek észre a kezén, amelyeket a hivatalos magyarázat szerint kézfogások okoztak, mások azonban ezt kétségbe vonják. Emellett nyilvános szereplésein többször zavartnak tűnt, előfordult, hogy elkalandozott a gondolatmenete, összekeverte Grönlandot Izlanddal, vagy hirtelen témát váltott.
James szerint ezek a jelenségek összefügghetnek a frontális lebeny működésének romlásával. Állítása szerint ez az agyterület felelős a viselkedés szabályozásáért, vagyis figyelmeztet minket, ha valami olyasmit teszünk, amit nem kellene. Úgy véli, Trump esetében ez a terület zsugorodhat, amit – állítása szerint – MRI-felvételek is alátámasztanának, bár ezek nem nyilvánosak.
A szakértő azt is felvetette, hogy a Trump-környezet tudatosan kerüli az olyan vizsgálatokat, amelyek egyértelműbb képet adnának az állapotról. Szerinte ezért térhettek át CT-vizsgálatokra, amelyek kevésbé mutatják ki az agyi szerkezeti változásokat.
James a frontotemporális demencia lehetőségét sem zárja ki. Elmondása szerint ennél a betegségnél a diagnózist követő várható élettartam jellemzően 7-12 év. Állítása szerint Trumpnál már a 2016-os kampány idején is láthatók voltak ezek a jelek.
James emellett az elnök kezén látható nyomokat sem tartja ártalmatlannak.
Úgy véli, ezek intravénás kezelések nyomai lehetnek, és szerinte Trump vízhajtó kezelést kaphat annak érdekében, hogy elkerülje a kórházi ellátást.
A szakértő legsúlyosabb állítása szerint Trumpnak akár már csak néhány hónapja lehet hátra, ezt azonban kizárólag általános statisztikákra és saját megfigyeléseire alapozza. Az állításokat sem független orvosi források, sem hivatalos dokumentumok nem támasztják alá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Koncert után tuszkolták csomagtartóba az X Factor győztesét
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből