Holtan találták a Lukoil orosz olaj- és gázipari vállalat alelnökét. Az 54 éves Vitalij Robertusz a Lukoil közleménye szerint „tragikus hirtelenséggel” hunyt el.
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy Robertusz már a negyedik Lukoil vezető, aki az ukrajnai orosz invázió kezdete óta meghalt.
Alekszandr Szubbotin, a vállalat korábbi főigazgatója 2022 májusában hunyt el. Holttestére egy Moszkvához közeli településen bukkantak rá, az ügyben végzett vizsgálat szerint akut szívelégtelenségben halt meg.
Ravil Maganov igazgatótanácsi elnök 2022 augusztusában vesztette életét, miután kizuhant a moszkvai Központi Klinikai Kórház egyik ablakából. Utóda, Vlagyimir Nekraszov pedig 2023 októberében halt meg hivatalosan szintén akut szívelégtelenségben.
Egyetlen banánhéjon csúszhat el az egész Putyin-rezsim
Ahhoz kétség sem férhet, ki kerül majd ki győztesen a márciusi oroszországi elnökválasztásból, ezen még az a tény sem változtat, hogy a börtönben halt meg a Vlagyimir Putyin legfőbb riválisának tartott Alekszej Navalnij. Egy Achilles-sarka azonban van a Putyin személye köré felépült hatalmi rendszernek. Ennek a legfőbb pikantériája a feltérképezhetetlensége: sötétben tapogatódzik a Kreml.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat