Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök, a nap folyamán Szentpéterváron tett látogatást, és arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – legalábbis szerinte – lassan kezdi belátni a politikai rendezés szükségességét.

Azt mondta, itt a lehetőség, hogy 2024-ben megoldást találjanak az ukrajnai konfliktusra.

Szorosabban együtt fogunk működni a kijevi vezetéssel, hogy megértsék, ez az egyetlen esélyük. Ha nem élnek vele, akkor teljes összeomlás lesz"

– mondta Lukasenka.

– A nyomás nagyon erős. Önök Zelenszkij sajtótájékoztatói alapján bizonyára észrevették, hogy ő is elkezdte ezt megérteni – fűzte hozzá a belarusz elnök.

Közben Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt jelentette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy az orosz csapatok elfoglalták a donyecki Marjinka várost, ezzel jelentősen hátrébb szorítva az ukrán tüzérséget Donyeck várostól.

– Ami kevésbé sem lényegtelen, hogy sikerült jelentősen hátrébb, nyugat felé szorítani az ukrán tüzérség vonalát Donyecktől, és ez lehetővé teszi, hogy hatékonyabban megvédjük az utóbbit – mondta Sojgu.

A védelmi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy Marjinka elfoglalása csökkenti az ukrán erők védelmi képességeit, míg az orosz csapatoknak további cselekvési lehetőségeket nyit meg ezen a fronton.

Sojgu szerint az ukrán hadsereg az utóbbi kilenc évben igazi erődítménnyé változtatta a Donyecktől mindössze öt kilométerre délnyugatra található várost, föld alatti járatokat épített ki alatta.

– Gyakorlatilag minden utcában jól megerősített, illetve légi- és tüzérségi csapásoktól megfelelően védett tüzérségi állásokat, bunkereket és föld alatti alagutak bonyolult hálózatát építették ki. Köszönhetően katonáink elszántságának az erődítményt bevettük – tette hozzá.

Az ukrán hadsereg egyelőre tagadja az orosz bejelentést. Olekszandr Stupun ukrán katonai szóvivő úgy fogalmazott, hogy folytatódik a harc Marjinkaáért. „A város teljesen elpusztult, de

nem helytálló Marjinka elfoglalásáról beszélni. Erőink a városban vannak

– tette hozzá. 

 

 

 

Putyinék is idegesek a szerbiai tüntetések miatt, újabb Majdanról beszélnek

Egy hete tiltakoznak a választás eredményei miatt, amelyet az ellenzék szerint elcsaltak. Közben Aleksandar Vucic államfő arról beszélt, hogy mindenkit megtalálnak, aki részt vesz a zavargásokban. >>>