XIV. Leó pápa decemberig Libanonba utazik, amit Bechara Rai bíboros, a maronita katolikus egyház vezetője jelentett be. Libanonban több mint kétmillió katolikus él, és
Leó várhatóan folytatja elődje politikáját, hogy olyan országokat látogasson meg, amelyek gyakran nem vonzzák a nemzetközi figyelmet
– írja az Index.
Rai, a 3,5 millió tagot számláló maronita katolikus egyház vezetője nem adott meg konkrét dátumot a látogatásra, de elmondta, hogy az előkészületek már folyamatban vannak.
Az izraeli támadások a Gázai övezeti háború kirobbanása óta Libanon egyes területeit is elérték. A Hezbollah libanoni radikális síita szervezet és Izrael között tavaly novemberben megkötött tűzszünet értelmében
a milícia köteles kivonni minden fegyveresét az érintett övezetből, valamint felszámolni ottani infrastruktúráját.
Ezzel párhuzamosan az izraeli erőknek is el kell hagyniuk a térséget, ahol a jövőben kizárólag a reguláris libanoni hadsereg lehet jelen – legalábbis az UNIFIL mandátumának lejártáig.
Ezen felül XIV. Leó várhatóan november végén Törökországba látogat, egy fontos korai egyházi zsinat 1700. évfordulójának ünnepségei keretében, amelyre Nikaia-ban, a mai Iznikben került sor. A hónap elején Libanonnak küldött üzenetében XIV. Leó megemlékezett a bejrúti kikötőben történt hatalmas vegyi robbanás ötödik évfordulójáról, amely 200 ember életét követelte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott