Lengyelország két ellenőrzőponton újraindította a határforgalmat, és felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el Belarusz területét – írta meg az ukrán Pravda a minszki lengyel nagykövetség nyilatkozatára hivatkozva. A nagykövetség hangsúlyozta, hogy a fokozódó feszültségek, a régióban zajló katonai események, valamint a lengyel állampolgárok önkényes letartóztatásai miatt a lengyel külügyminisztérium nem javasol semmilyen utazást a szomszédos országba.
„A biztonsági helyzet hirtelen romlása, határzárak vagy más előre nem látható helyzetek esetén az evakuálás jelentősen megnehezülhet, vagy akár lehetetlenné is válhat. A Külügyminisztérium felszólítja a Belarusz Köztársaság területén tartózkodó lengyel állampolgárokat, hogy a rendelkezésre álló kereskedelmi és magáneszközökkel haladéktalanul hagyják el az ország területét” – áll a nagykövetség közleményében.
Szeptember 12. óta minden határátkelőhely zárva van a két ország között.
Onnan kapott fülest a lengyel hadsereg, ahonnan a legkevésbé számított rá
A lengyel vezérkari főnök is meglepődött azon, hogy Belaruszból küldték a figyelmeztető üzenetet, miszerint drónok fognak becsapódni az ország területén.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól