Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy lezárja az európai uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, visszavonva indokolással ellátott véleményét, amellyel 2017-ben az eljárást elindította.
Indoklásában a brüsszeli testület azt írta:
legfrissebb elemzése szerint „Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata”.
A közlemény szerint a döntés meghozatalához vezetett, hogy Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődött és ezért a 2017-ben indított eljárásban megfogalmazott aggályok kezelésére.
Varsó elismerte továbbá az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogszabályokkal szemben, elkötelezett az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása mellett, és elismeri a bírói függetlenséget.
A jogállamiság súlyos megsértésének legkevesebb két éve fennálló kockázata miatt 2017 decemberében elindított eljárás lezárását az is indokolja, hogy Varsó februárban világos cselekvési tervet mutatott be az Európai Bizottság aggályainak kezelésére, megtette az első konkrét lépéseket a terv végrehajtására, valamint elismerte, hogy a jogállamiságot meg kell őrizni.
Az általános uniós ügyekkel foglalkozó, május 21-i miniszteri találkozón Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős biztos már tájékoztatta a tagországok képviselőit az Európai Bizottság értékeléséről és azon szándékról, hogy visszavonja az indokolással ellátott véleményét. A tagállamok elismerték az új lengyel kormány által a fennálló aggodalmak kezelése érdekében már megtett erőfeszítéseket.
Az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a cselekvési terv szerinti intézkedések végrehajtását, valamint a jogállamiság előmozdítását célzó egyéb lépéseket Lengyelországban.
A kormányváltás haszna: Lengyelországra dézsából öntik az eurót
Lengyelország 6,3 milliárd eurót kapott az Európai Unió gazdaságélénkítési alapjából. Ez az első ilyen jellegű kifizetés, amelyre hosszú évekig vártak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás