A belaruszok figyelmeztettek minket, hogy drónok tartanak felénk a légterükön keresztül – mondta a TVN24-nek a lengyel vezérkari főnök. Wieslaw Kukula hozzátette, meglepődött, hogy az az ország, amely jelentősen eszkalálja a helyzetet a szárazföldi határon, úgy döntött, hogy együttműködik velük. A tábornok szerint a figyelmeztető üzenet segített a lengyel légvédelemnek felkészülni a támadásra, amelyben több Geran-2 típusú „öngyilkos drónt" semmisítettek meg. Ezek az iráni Sahíd –136 orosz másolatai. A 200 kilós, 3,5 méter hosszú „öngyilkos lövedékek” 160 kilométeres óránkénti sebességgel repülnek, és kétkilónyi robbanóanyagot szállítanak.
A lengyel légvédelem F–35-ös vadászgépekkel hárította el a támadást – mondta Kukula, aki határozottan visszautasította a rakéták magas költségeit kifogásoló kritikákat. „Nem számít a rakéta értéke. Az számít, hogy mit tud elpusztítani az a drón. Ha lengyel életről van szó, annak nincs ára” – hangsúlyozta, majd elmondta, hogy „százszorosán drágább rakétát is bevetnek, ha ezzel egyetlen lengyel ember életét megmenthetik”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol