Fehér ellipsziseket festettek az utakra egy németországi kísérletben, hogy megvédjék a motorosokat.
Mindezt úgy kell elképzelni, írja a Totalcar, hogy egyes különösen balesetveszélyes szakaszokon a záróvonalak közelében fehér színű ellipsziseket festettek az úttestre. Ezek a motorosoknak azt mutatják meg, hogy a kanyarban melyik ívet érdemes választani.
Amennyiben a motorkerékpáros követi az útburkolati jelek külső ívét, akkor a feje és a felsőteste nem nyúlik át a szembejövő sávba, ezáltal a súlyos, gyakran végzetes közúti balesetek elkerülhetők
– írja testvérlapunk szakértője, hogyan is működik az új útburkolati jelzés a gyakorlatban.
A német kísérlet közel egy éves és 2024 tavaszáig tart, az eddigi eredmények pedig kifejezetten bíztatók a német közlekedési hatóság szerint.

Az első eredmények alapján a motorkerékpárosok eddig kétszer olyan gyakran használták a számukra nagyobb biztonságot nyújtó területet a kanyarodásuk során, mint a tesztidőszak megkezdése előtt. Továbbá a fehér körök mind az autósokat, mind a motorosokat arra ösztönzik, hogy csökkentsék a sebességet.
Arat a kaszás a közutakon: a fiatalok körében a közlekedési baleset a leggyakoribb halál ok
A világ országaiban percenként két ember veszti életét az utakon. Az 5–29 éves korosztályban ez számít a leggyakoribb halál oknak. A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt