Lengyelországban újra megjelent a kolera – egy idős nőnél mutatták ki a betegséget Stargard városában, a Nyugat-Pomerániai vajdaságban. A pácienst súlyos hasmenéses tünetekkel szállították kórházba, ahol két külön vizsgálat is igazolta: kolerával fertőződött.
Dr. Paweł Grzesiowski országos egészségügyi főfelügyelő vasárnap jelentette be az esetet, hangsúlyozva, hogy a beteg sosem utazott külföldre, és a közvetlen környezete sem járt más országban – írja az onet.pl.
Kapcsolódó
Ez különösen aggasztó, hiszen eddig Lengyelországban kizárólag olyan eseteket regisztráltak, amelyek külföldről behurcolt fertőzésként jelentek meg.
Az egészségügyi hatóságok több mint húsz olyan személyt helyeztek karanténba, akik kapcsolatba kerültek az idős nővel, így próbálva megelőzni a betegség továbbterjedését.
A kolera egy rendkívül gyorsan terjedő, életveszélyes betegség, amelyet a Vibrio cholerae nevű baktérium okoz.
Főként szennyezett vízen keresztül fertőz, és heves, vizes hasmenést, hányást, gyors kiszáradást okoz.
Megfelelő orvosi beavatkozás nélkül akár néhány órán belül halálhoz is vezethet. A kezelése antibiotikumokkal és intenzív folyadékpótlással történik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná